Kifordítható ruha a Titanic korából

Az 1910-es években lett igazán hangsúlyos Magyarországon is a női ruha megreformálása a szabók/tervezők által. Egy Reich Szidónia nevű szabónő - akiről csak annyit találtam összességében, hogy Budapesten élt az I. világháború előtt - egy igen ötletes és egyszer női öltözéket alkotott és szabadalmaztatott 1913-ban: egy kifordítható teljes ruhát:

A szabadalmi leírás szerint:

"Jelen találmány tárgya oly női ruha, amely mindkét oldalán használható és amelynek alkalmazásánál elérjük azt a célt, hogy utazásoknál, hivatalokban és egyéb helyekre nem szükséges két ruhát magunkkal vinni, hanem szükség esetén a ruhát egyszerűen kifordítva alkalmazzuk.

A találmány lényegében nem egyéb, mint mindkét oldalán más színű anyagból, avagy két különböző szövetből stb. készített ruha, amely az összeillesztési helyen mindkét oldalon egyenlő gombozással és gomblyukakkal van ellátva és ezáltal mindkét oldalon egyenletesn gombolható, illetve használható."

(forrás: SZTNH 58822 szabadalmi ügyszámú szabadalmi leírás 1913.)

A felső képen a Fig1 jelöléssel a ruha még nem kifordított, a Fig2 jelöléssel a ruha már kifordított teljes nézete látható, részben metszetben. Alább a szoknya szintén hasonlóan:

Mindebből persze levonhatnánk a következtetést, hogy a századforduló hölgyei milyen lusták lehettek, hogy kétszer vették fel ugyanazt a főruhát, de muszáj megállapítanom a saját múltidézős tapasztalatommal, hogy akkoriban az utazásnál a ruhák a bőröndökben legalább kétszer, ha nem háromszor akkora terjedelmet tettek ki, mint manapság. Ezzel az öltözékkel egy teljes ruhát meg tudtak spórolni. Ráadásul ezek alá a ruhák alá még került egyéb aláöltözés is, legalább egy alsó ingecske és fűző, de sokszor még egy blúz is, na meg persze legalább egy réteg alsószoknya, és természetesen harisnya is, ami miatt a külső ruházatra az izzadás nem úgy hatott - persze ne kánikulára gondoljunk - ahogy napjainkban. Tehát a külső fő ruházat nem lett egy nap alatt már viselhetetlenül összeizzadt, nem kellett egy viselés után azonnal kimosni. (Hozzátenném, akkor is létezett a deozodorálás.) Mindehhez hozzátartozik, hogy egy ilyen ruha egy olyan hölgynek, aki spórolni akart egy gazdaságos megoldást is jelentett.

Sajnos semmi adat nincs arról, hogy az öltözéket el is készítették, gyártották és árulták volna. 

Feltételezem, hogy Reich Szidónia ügyfelei között, volt, akinek azért bele tartozott a ruhatárába. Sajnos a szabadalmi leíráshoz szabásminta nem tartozott.

Korabeli kifordítható ruhadarabot szabásmintával egyébként az American Duchess oldalán találtam. Ez egy kabátka, ami egyébként ma is simán hordható:

https://blog.americanduchess.com/2020/04/adcapecult-free-1910s-cape-pdf-pattern.html

Ha valaki elkészítené, akkor lelkesen várom a képeket! Azt is, ha valaki talált más kifordítható ruha szabadalmat ebből az időből!

Az év, amikor a divat szinte csak képzelet maradt - 1915

Mivel 2020-ban és 2021-ben olyan éveket élünk, amikor a divat sem úgy működik, ahogy a korábbi esztendőkben, ezért úgy gondoltam, előveszek egy évet a történelemből, amikor szintén a történelmi események teljesen elsodorták a divatozás iránti igényt. 

1915-ös divatkép a Pictorial Review-ból

Ezzel nem azt mondom, hogy a divat ekkor nem létezett, vagy divattervezők nem hoztak létre olyan ruhákat, ami éppen az akkori formai és díszítési evolúció kielégítette, hanem egyszerűen az emberek nem tudták megengedni maguknak, még néha a szűk, elit réteg sem, hogy ezzel foglalkozzon. Ilyen év volt az 1915-ös esztendő is.

Magyar reformfűzők az 1910-es években

Létezik egy tévhit, ami szerint az 1920-as évekre a nők teljesen levetették a fűzőt, és semmilyen szorítós alsóneműt nem hordtak onnantól kezdve. Azonban ez a kijelentés eléggé elnagyolt és nem állja meg a helyét. A fűző egyszerűen csak átalakult az 1910-es években. Mindennek igen sok oka volt, kezdve a női emancipációtól, az egészségügyi motivációkon át, az évtized végén az I. háború - majd a spanyolnátha járvány - okozta globális anyaghiányig és öltözködési egyszerűsödésig.

Az 1910-es évek fűzőevolúcióját a racionalizáció és a kényelem irányába való eltolódás határozta meg. Mindezek eredményezték, hogy megjelentek nálunk is a piacon olyan fűzőtípusok, amelyek még az 1890-es években elképzelhetetlenek voltak. 

Grácia fűző reklámja. forrás: Az Újság 1910.

A hadiszappantól az iszákosság gyógyitaláig - furcsa receptek régről

A régi háztartási és étkezési receptek böngészése közben az ember beleütközik néhány egészen különleges darabba, amit nem igazán tud hová sorolni. Ezek a receptek általában a meglepően ötletestől és hasznostól, az átlagosan alkalmazhatón át az egészen bizarrig hatnak a mai olvasó számára. 

amerikai szappanreklám 1910-ből (Thom's Castile Soap)

Elsőként álljon itt a címben említett hadiszappan, melynek hozzávalója hamuzsír, agyag és oltott mész. A recept szerint ezt használták már a napóleoni háborúkban is:

A "halott menyasszony" divattörténeti szemmel

Mexikóban, Chihuahua-ban a La Popular menyasszonyi ruhaszalon kirakatában áll egy kirakati baba, amelyről egy különös legenda szól. Állítólag a menyasszonyi ruha alatt rejlő hölgy, nem csak egy próbababa, hanem egy mumifikált test. Egyesek úgy gondolják, hogy a baba szeme követi a nézelődőket, valamint az éjszaka folyamán a test még mozog is (erről még videók is találhatók a Youtube-on.)

A La Pascualita arca napjainkban (forrás: cultura colectiva)

A babát 1930. március 25-én állította először a kirakatba, a bolt tulajdonosa Pascuala Esparza, és a kirakat előtt sétálók hamar pletykálni kezdték, hogy a próbababa - amit elvileg Párizsból hozattak, majd Mexikóvárosban értékesítettek Esparzának - nagyon hasonlít a tulajdonos korábban, tragikusan fiatalon elhunyt lányára, máshol feleségének húgára -, aki közvetlenül esküvője előtt vesztette életét pókcsípés vagy skorpiócsípés miatt mérgezéstől. Tehát elég hamar szárnyra kelt az az elképzelés, hogy a baba valójában a lány hihetetlenül jól konzervált teste, menyasszonyi ruhába öltöztetve.

A denevérjelmezek evolúciója - 100 év "rémisztő" kosztümjei (1870-től 1970-ig)

 A denevér egy olyan állat, amelyet sokan ijesztőnek tartanak, pedig valójában egy igen hasznos jószág és különleges képességekkel bír. Ez az éjszakai életmódot folytató lény sokak fantáziáját megmozgatta már. Első látásra idegennek tűnő jellegzetességei miatt sajnos nem éppen kedves karaktereket is megihletett, például a vámpírokat.

Sivatagi hosszúfülű-denevér, (Charlotte Roemer/Wikipedia)

Hogyan öltözködött az igazi Anasztázia nagyhercegnő?

 Már régóta tervezem ezt a bejegyzés megírását, mert az egyik speciális érdeklődési területem tinédzser koromban a cári családdal kapcsolatos történelmi dokumentumok böngészése volt. Akkoriban 1999 és 2000 körül szinte semmi, de semmi forrás nem volt elérhető néhány furcsa, kultuszweboldalon kívül, a könyvtári könyveken és forrásértékkel nem igazán rendelkező filmeken kívül.

 A konteókon alapuló művek nagy része ráadásul egy hamis, torz képet közvetített a világ felé a nagyhercegnők öltözködéséről. Ilyen volt az 1997-es rajzfilm is, ami a fő kosztümjében azért tiszteletet adott az Ingrid Bergman-féle Anastasia-filmnek, de a többit, főleg az 1920-as évek öltözködési normákat, annak a rendje és módja szerint dobta a kukába hasonulva a már említett előzményfilmhez. A többi konteós filmet, sorozatot inkább említésre sem méltatom.

 A leghitelesebb képet egy alig ismert kétrészes BBC-film adja a hercegnők öltözködésének tekintetében. Ez magyarul Az elfelejtett herceg címet viseli. A film betekintést ad az edvárdiánus elit világába és az európai monarchiák válságába, egyébként pedig V. György legkisebb fiáról szól, János, brit királyi hercegről szól, aki 13 éves korában elhunyt.

Részlet a The Lost Prince című filmből

 Ha azonban valóban meg akarjuk ismerni az utolsó cári nagyhercegnők öltözködését, azt ajánlom, hogy mindent felejtsünk el, amit az idealizáló filmek eddig az asztalra tettek.

Hajdanvolt orientális táncosnők jelmezei III. - Ruth St. Denis: A tisztaság ruhája

Ebben a sorozatban ez az utolsó bejegyzés, amely Ruth St. Denis jelmezeivel foglalkozik. A táncosnőnek természetesen ezeken kívül is voltak nagyszerű és emlékezetes fellépőruhái. Ilyen például a Theodora, amelyet bizánci hatású díszítésekkel raktak tele. Theodóra császárné története azért is inspirálhatta Ruth St. Denist, mivel a történelmi figura maga is táncosnőként kezdte "karrierjét". Izgalmas a megjelenése a férjével bemutatott Sziámi Balettban, ahol csúcsos süveget visel.

Próbáltam utánajárni, hogy Ruth öltözékeit mégis ki tervezte és készítette, de erre vonatkozóan csak egy helyen találtam információt, a New World Encyclopedia szócikkében, konkrétan azt, hogy a fellépő ruháit maga a táncosnő tervezte (a kivitelezésben is részes lehetett vagy teljesen vagy részben, ebben ahogy a táncosnők között szokás, egy ismerős varrónőt is alkalmazhatott). Ha ez így volt, akkor Ruth St. Denis korának egyik jelentős táncruha tervezőjének is mondható, hiszen minden előadásához újabb és újabb a maga korában kiemelkedően színvonalasnak számító öltözékeket talált ki.

Ruth St. Denis Theodora

Hajdanvolt orientális táncosnők jelmezei II. - Ruth St. Denis: A páva legendája

Egy bejegyzéssel korábban már írtam részletesebben Ruth St. Denis munkásságáról és egy másik jelmezéről a Radháról. Ezúttal a The Legend of Peacock 'A páva legendája' című produkciójához készült pávás jelmezt fogom bemutatni. Amelynek keletkezési ideje 1914-re tehető.

A pávás tánc koreográfiát ebben a Livia Vanaver által előadott rekonstrukciós táncban próbálták megidézni. Az eredeti ruha a táncrekonstrukcióban használtnál azért jelentős eltéréseket mutat. (Például az öv itt aranyszínű, az eredetinél azonban a festmény alapján következtethetünk arra, hogy kékes-zöldes irizáló volt, valamint nem szorult ennyire kicsit hanyagul a hasra, hanem elegánsan fedte fel enyhén a köldök vonalát. Az öv háromszög alakú, fenékre futó része sem volt ennyire csapott, hanem inkább a testre idomult. A felsőrész színe sem stimmel.)

 

Callot Soeurs aranybarna álomruha

Ez az estélyi egy különleges darab 1913-ból, melyen a leírás alapján textileken található nem ismétlődik. A fotón barnás árnyalatúnak tűnik, a leírás alapján azonban ez egy színarany ruha fekete csipkével borítva. A hímzés csupa gyöngy, szalma fazonú gyöngyökkel, egymás fölött átfonva vagy átparkettázva.

Azért is érdekes még ez a darab, mert maga a geometrikus minták már az art deco felé mutatnak, azonban, hogy a minták egyediek és nem repetatívak a korábbi szecessziós egyediséget és természetszemléletet követik. Az aranymánia ezzel a fekete kombinációval pedig abszolúte Klimtet juttatta eszembe.

A ruha a New York-i Metropolitan Múzeum tulajdona.

 

 

Háremnadrágok a Titanic-érából

Paul Poiret nevét mostanában nagyon sokan emlegetik, főleg divatblogokban találkozok azzal a fordulattal, hogy Paul Poiret mennyi mindent tett a női divat fejlődéséért, valamint, hogy napjaink divattervezőire mekkora hatással volt Poiret munkássága, és hogy sikere nagyban hozzájárult a divat egyszerűsödéséhez, a formák diadalához és a többi és a többi... Én most ilyen nagyszabású gondolatokat nem fogok leírni, mert még a fejemben nem tudtam hol elhelyezni Poiret művészetét, - azon kívül, hogy a keleties öltözékei nagyon tetszenek, viszont a "bukj el szoknyát" tapasztalatból utálom, mert tényleg orra lehet benne esni - egyelőre csak azt látom, hogy rájött arra, hogy 1910-ben már megérett az idő arra, hogy felelevenítse a "divatforradalmat", amit már Amelia Bloomer nála száz évvel korábban elkezdett, azaz divatba hozza a nők körében a nadrágot.

 

Paul Poiret ablakot nyitott egy új világra a nőknek 1910-ben: viselhetnek török bugyogót külső ruházatként, forrás: let me fashion

 

Harisnya fétis anno - Mintás női harisnyák 1860-tól 1920-ig

Igazából a zokni és harisnya nem az a téma, ami történelmi kosztümös körökben nagyon népszerű lenne. Egyik oka talán az, hogy technikailag nagy kihívás egy valódi régi harisnyakötőgép megépítése, amihez valószínűleg csak pamutfonalat tudnánk használni, mert igazi selyemszálakat beszerezni egy újabb bevehetetlen feladat lenne. Másik lehetőség kitanulni a harisnyakötést szintén macerás. Marad így a régi harisnyák nézegetése vagy az új darabok vásárlása, ami nagyon hasonlít a régiekre.

Persze, aki tud horgolni és kötni még mindig választhatja a harisnyakészítés legősibb változatát pamut fonállal. Nagyon mutatós darabok és előnyök, hogy melegek is.

A XIX. század végén és a XX. század első évtizedében a nőknél legdivatosabb daraboknak a különböző díszítésű selyemharisnyák számítottak. Itt ebben a cikkben most ilyen akkor trendinek számító darabokat mutatok be, amelyeknek a létezéséről, addig amíg nem foglalkoztam ruhatörténettel egyáltalán nem tudtam.

Az OMG That Dress gyűjtőoldalán igen érdekes darabokat találtam, amelyek felkeltették az érdeklődésemet az 1860 és 1920 közötti időszak női lábviselete tekintetében. Olyan selyemharisnyákat, amelyeknek a dizájnjához nagyon hasonlóakat készítenek manapság is vagy akár azt is hihetnénk, hogy ezek mai harisnyák, ha nem tűnne szembe az a különbség, hogy ezek inkább lábformájúak kihajtogatva, mint a maiak.

A tárgyalt időszakban még nem használtak filamentfonalat - nájlont -, utóbbi a II. világháború idején jelent meg, tehát a klasszikus értelembe vett náljonharisnya még nem létezett, ezért is érdekes látni, hogy az érdekesebb minták hogyan jelentek meg pamut vagy selyemszálakon. Ezek a harisnyák nem lehettek még annyira nyúlósak, mint a nájlonból készültek, éppen ezért kellett a láb számára láthatóan külön formát.

Az egyik legérdekesebbnek ezt az 1870 körüli időszakból származó cseresznyemintás pamut harisnyát találom, amely nagyban hasonlít a mai főleg festett mintás harisnyákra. Itt úgy tűnik a minta a textúra része a minta, tehát a minta bele kötött. Ez volt az első harisnya, ami arra az elgondolásra késztetett, hogy az akkori nők és a maiak azért mégsem gondolkodtak annyira eltérően a harisnyákról. Ezt a harisnyát ránézésre fiatalabbnak gondoltam. Jelenleg 145 éves lehet!

 

Cseresznyemintás harisnya a New York-i Metropolitan Múzeum gyűjteményéből