A régiek mosási kultúrájáról egy elég sztereotipikus kép él az emberek elméjében. Asszonyok, akik kimennek a helyi patakhoz, folyóhoz mosni a tekenőjükkel, aztán szappannal dörzsölgetik a kelmét, majd ott azonnal ki is rázzák, aztán valahol majd teregetnek, és közben valami pásztorálszerű jelenet is lezajlik a háttérben, vagy jön egy gyermek, mint a kis József Attila, hogy a mosóasszonyok ne menjenek a padlásra...
 |
| Egy idealizált, 18. századi cseléd mosás közben. forrás: British Museum |
A divat- és viselettörténetben néha akadnak megválaszolhatatlan titkok. Az egyik ilyen egy magyar ruhához kötődik, amelyet a 20. század közepén találtak Egerben a Szent Rozália-temetőkápolna kriptájának feltárásakor.
A ruha egy látszólag korai empír ruhának tűnő öltözék. Első ránézésre, a magyar viszonylatok között, legkorábban 1800-asra datálhatnánk. Csakhogy viselőjének neve és halálozásának évszáma fent maradt a koporsón, beazonosíthatóan, ami alapján ez a ruha Bató Ferencné Koczka Julianna halotti öltözéke, aki 1791-ben hunyt el, (bizonyíthatóan egy korabeli római katolikus anyakönyvi bejegyzés szerint).
Bató Ferencné Koczka Julianna ruhája, forrás: V. Ember Mária, Az egri Rozália-kápolna textiljei, In Folia archeologica 9, Budapest 1959. 16. tábla
V. Ember Mária 1959-ben írt egy tanulmányt a kápolna kriptájában talált textil-leletekről (V. Ember Mária, Az egri Rozália-kápolna textiljei, In Folia archeologica 9, Budapest 1959. 219-235.). Ebben említi az 5. koporsó leleteként.
Ő így fogalmazza meg az "anakronisztikus rejtélyt":
Eddigi ismereteink szerint az empire szabású ruha hazánkban csak 1800 után kezdett divatos lenni. Ezt megelőzően még divatlapokban sem látható magasderekú (sic!), keskeny hátú ruha 1794-ig! Ha a koporsón levő évszám, valamint az egri egyház anyakönyve nem bizonyítaná a temetés idejét és ezzel a ruha készítésének idejét is, joggal tehetnénk ezt az időt akár kéthárom (sic!) évtizeddel későbbre. Mindenesetre érdekes, hogy az egri polgárasszony ruhája megelőzte az elkövetkező divatot. (Forrás: V. Ember Mária, Az egri Rozália-kápolna textiljei, In Folia archeologica 9, Budapest 1959. 222.)
Mutatok pár 1791-es nyugat-európai divatképet, hogy lássuk a problémát.
Véletlenül rábukkantam néhány ma már kísértetiesnek tűnő XVIII. és kora XIX. századi ruhát és babákat ábrázoló fényképre, amelyet elvileg egy George Brayton nevű úriember készített. Úgy több érdekességet nem tudtam meg róluk, bár bevallom nem is annyira az információ jellegük fogott meg, hanem az a tény, hogy ezeket a képeket közel száz éve készíthették olyan ruhákról, amelyektől minket legalább kétszáz év választ el.
Ezt a fotógyűjteményt az időbeliségben úgy képzeltem el, mint egy szigetet, amely középen áll a romlás állapotának megmutatásában a mi XXI. századunk és az eredeti XVIII. századi ruhák között.
Ezek a javarészt XVIII. öltözékek, textilek, ha ma léteznek is, valószínűleg már nincsenek abban az állapotban, ahogy a róluk készült XIX. századi képek bemutatják őket. A fénykép szerencsére megőrizte vizualitásuk lenyomatát. Egy újabb furcsa hasonlattal élve léket tudott ütni az időbe, a még új és a már teljesen elhalt forma között.
Van valami hátborzongató csak a viselt ruhadarabokat bemutató képekben, főleg, ha azok ennyire régiek. Az elidegenítő hatást pedig csak tovább fokozza a levetett, néha bábukra húzott ruhákból hiányzó ember.
1810-re datált, de a fazonja és színe alapján évtizedekkel korábbi - 1780 vagy 1790? körüli - női öltözék zöld selyem felső szoknyával és rózsaszín alsószoknyával, a Silsbee család hagyatékából
Két hónappal ezelőtt a Galéria Savariáról írtam pár holmiról. Ezúttal viszont egy mainstreamebb magyar csatornát választottam, konkrétan: a Vaterát (amit elvileg nem kell bemutatni senkinek: vatera.hu). Múlt századfordulóhoz illő ruhákat ezúttal nem nagyon találtam, viszont érdekes öltözékeket és kiegészítőket más korszakokból annál inkább.
A Vaterán egyébként eléggé el van rejtve a Viselet kategória, bár aki szemfüles megtalálja (Antik/Régiség - Egyéb kézműves termékek - Öltözködés, viselet).
