A Vinaigre de Toilette - magyarul illatos ecet - egy olyan régi kozmetikai folyadék, amit a mai értelemben nehezen lehet hova tenni. A Google-fordító sem tud vele mit kezdeni, és WC-ecetnek fordítja. A valóság inkább egy kozmetikai, illatosított ecet, amit szépségápolásra és higiéniai célokra használtak.
 |
Fürdő előkészítés 1900 körül. Kép forrása: Bettmann Archive |
A miskolci Avasról sok embernek csak az évtizedekkel ezelőtt épített tízemeletes lakótömbök jutnak eszébe, nekem a történelmi bor - amihez hasonlót azért szerencsére kóstolhattam pár éve -, a kilátóból elém táruló panoráma, az többféle építészeti korszakot magába ötvöző templom, - ahol csodálatos orgonakoncerteket hallhattam tiniként, - valamint a temető, amely egy 1930-as években aktív tollforgató szerint "úgy, ahogy van, maga egy kortörténelmi múzeum".
Emiatt is sokat olvasok, olvastam az Avasról, és olvasmányaim közben bukkantam rá Dobrossy István: A miskolci Avas című könyvében Bakó Ádámné, Az Avasi református templom 1941. évi ásatása során előkerült viseletek című írására. A tanulmányban több ruha vagy ruharészlet, kiegészítő képét is közlik, és engem egy olyan ruha fogott meg, amit sokan kissé jelentéktelennek tartanak, pedig nagyon érdekes és egy amatőrnek kihívást jelentő díszítést mutat.
Ez az avasi, empír ruha, amelyről nekem gyanús, hogy restaurált változata még a 2000-es években ki volt állítva a Herman Ottó Múzeum várostörténeti tárlatán. Testvérem is úgy emlékszik, látta diákként élőben is, amikor művészdiákként a raktári helyiségekbe is beengedték őket protekcióval vázlatokat rajzolgatni.
A divat- és viselettörténetben néha akadnak megválaszolhatatlan titkok. Az egyik ilyen egy magyar ruhához kötődik, amelyet a 20. század közepén találtak Egerben a Szent Rozália-temetőkápolna kriptájának feltárásakor.
A ruha egy látszólag korai empír ruhának tűnő öltözék. Első ránézésre, a magyar viszonylatok között, legkorábban 1800-asra datálhatnánk. Csakhogy viselőjének neve és halálozásának évszáma fent maradt a koporsón, beazonosíthatóan, ami alapján ez a ruha Bató Ferencné Koczka Julianna halotti öltözéke, aki 1791-ben hunyt el, (bizonyíthatóan egy korabeli római katolikus anyakönyvi bejegyzés szerint).
Bató Ferencné Koczka Julianna ruhája, forrás: V. Ember Mária, Az egri Rozália-kápolna textiljei, In Folia archeologica 9, Budapest 1959. 16. tábla
V. Ember Mária 1959-ben írt egy tanulmányt a kápolna kriptájában talált textil-leletekről (V. Ember Mária, Az egri Rozália-kápolna textiljei, In Folia archeologica 9, Budapest 1959. 219-235.). Ebben említi az 5. koporsó leleteként.
Ő így fogalmazza meg az "anakronisztikus rejtélyt":
Eddigi ismereteink szerint az empire szabású ruha hazánkban csak 1800 után kezdett divatos lenni. Ezt megelőzően még divatlapokban sem látható magasderekú (sic!), keskeny hátú ruha 1794-ig! Ha a koporsón levő évszám, valamint az egri egyház anyakönyve nem bizonyítaná a temetés idejét és ezzel a ruha készítésének idejét is, joggal tehetnénk ezt az időt akár kéthárom (sic!) évtizeddel későbbre. Mindenesetre érdekes, hogy az egri polgárasszony ruhája megelőzte az elkövetkező divatot. (Forrás: V. Ember Mária, Az egri Rozália-kápolna textiljei, In Folia archeologica 9, Budapest 1959. 222.)
Mutatok pár 1791-es nyugat-európai divatképet, hogy lássuk a problémát.
Még mielőtt bárki megijedne, hogy a mai szóhasználattal élve 'megszól, gyaláz' jelentéssel, mindenféle ronda szóval fogom illetni a lenanyagokat, a "szapul" szót itt a régi jelentésében a 'lúgoz, lúgos folyadékban ásztat' értelmében használom. Egész izgalmasnak találtam a címet, és a mai kattintásvadász címadási divathoz képest úgy érzem, ez nem számít olyan nagy átverésnek.
Szóval. Az ampír stíluskorszakban igen népszerűek voltak a vékonyabb textilek. Ez a kijelentés szinte közhelyszerű. Az egyik legősibb textilanyag a len használata elég népszerű volt ekkoriban mind a férfiak és nők körében, aminek egyik oka egyébként az európai lentermesztés terjedése is, mivel a napóleoni háborúk nyomán kialakult kontinenszárlat miatt nem igazán tudtak Európán kívülről származó ruhaanyagokat beszerezni. A modern lenipar is ekkor indult fejlődésnek. (forrás: Wikipedia) Ugyanakkor a len divatja nem tudta háttérbe szorítani a pamutmuszlint (ami nagyon távol áll attól, amit ma a méteráru boltokban muszlinként árulnak). Előfordult - főképp a brit ruháknál lehet ilyesmit látni -, hogy egyetlen női ruhában egyszerre alkalmazták a finom lenanyagokat és az utóbbi elképesztően lenge és áttetsző ugyanakkor nemes textilt.
Brit, ampír ruha 1810-ből, lenből és pamutból (forrás: MET)
 |
| Barthel Bruyn Homo bullája 1530-ból |
