Mert minden nő lehet istennő

A blogon az előző bejegyzésben megismert Claire McCardell nem csak a leghétköznapibb ruhára hozott megoldást, hanem az 1940-re évekbe újragondolta a történelmi alap ruhafazonokat, és létrehozta a mindennapi nő "istennő ruháját". 

Ez volt az úgynevezett monastic ruhatípus, amely azóta is vissza-visszatér, és amit leginkább ókori peplosz, a középkori alsóruházat és némileg a Fortuny-féle Delphos-ruha modern kori kombinációja.

1940-es évekbeli újsághirdetés, melyben a modell McCardell monastic ruhájának egyik változatát.

A monastic ruha szabásmintájának csomagolása

A monastic szó furcsán csenghet erre a ruhatípusra, de ha szerzetesek csuháinak egyszerűségére gondolunk, akkor illik rá. Főleg, ha megnézzük az egyik tipikusabb, hosszúujjas monastic ruhát 1949-ből, ami egyértelműen a szerzetesek öltözékére emlékeztet.

Monastic ruha 1949. forrás: MET

Persze aztán, ha kicsit más szögből, más színben, máshogyan megnézzük a szerzetesek azért bizony nem emelték ki a domborulataikat (mármint remélhetőleg legtöbbször nem). Így pedig kapunk egy olyan ruhadarabot, amit ma már fanatasy-hatásúnak neveznénk:

Monastic ruha 1949-ből. forrás: LACMA

Rayon monastic ruha 1950-ből.

Anyaga olcsóbb pliszírozott - tehát a ráncaiban előre vasalt - dzsörzé, ami miatt azért olcsóbban előállíthatóbb, mint a Fortuny drága, plísszírozott selymeiből készült Delphos. 

Natasha Rambova 1924-ben Fortuny Delphos-ruhában

A Delphos-ruha még szinte rejtette a női idomokat, sokaknak nem igazán állt jól, illetve ha teljesen objektíven akarunk fogalmazni, a Delphos nem a homokóra fazont emelte ki, hanem a húszas évek téglalap ideáljához illeszkedett.

Claire McCardell a Delphost egy kicsit átrendezve, egyszerűbb anyagokat használva 1939-ben már kész is volt egy gyapjúselyem estélyivel:

A monastic ruha előzménye 1939.  forrás: MET

A monastic dress a Delphos-ruhával szemben kipakolja, hogy tessék megnézni, minden nőt lehet imádni a nőiessége miatt, s minden nő lehet istennő a maga módján, ráadásul kényelmesen. Ezt a ruhát ma is ugyanúgy fel lehetne venni, ahogy az 1950-es évek Amerikájában. (Magyarországon általánosságba véve egy ilyen ruha akkoriban még mindig csak álom lehetett.)

Nyári, spagetti pántos monastic ruha, nájlonból, előlről és hátulról. 1950. forrás: FIT

Ugyan nem a monastic ruha, de érdekes megnézni, hogy mennyire kísérletezett McCardell a történelmi fazonokkal. Az alábbi ruhadarabok egyértelműen empír/ampír hatásúak:

Claire McCardell ruhamodell 1946-ból. forrás: MET

Claire McCardell ruhamodell 1946-ból. forrás: MET

És annyit beszéltem róla, hogy álljon itt egy kép a tervezőről, aki itt saját maga modellje (nem is talált volna szerintem jobb modellt hozzá, mert legbelül mindenki saját magának a legjobb modellje):

Avasi, empír ruha - amatőr rekonstrukció

Korábban elég hosszan írtam az avasi, empír ruháról. Ennek az újragondolt változatát próbáltam elkészíteni, mert nagyon tetszik a ruha díszítése, és nem mellesleg a szülővárosomhoz kötődik, és felvillanyozott az a tudat, hogy elképzeltem, hogy valami ilyesmi ruhát hordhattak az itt élő nők 1815 körül.

Azt előre leszögezem, hogy a ruha teljes mértékben saját célra készült. Emiatt az eredetihez képest mérten a ruha arányai is megváltoztak, ami annyit jelent, hogy egy kicsit magasabb - főleg a szoknyarészen - és sudárabb lett az eredetihez képest.

Az én végeredményem ilyen lett:

Az avasi, empír ruha

A miskolci Avasról sok embernek csak az évtizedekkel ezelőtt épített tízemeletes lakótömbök jutnak eszébe, nekem a történelmi bor - amihez hasonlót azért szerencsére kóstolhattam pár éve -, a kilátóból elém táruló panoráma, az többféle építészeti korszakot magába ötvöző templom, - ahol csodálatos orgonakoncerteket hallhattam tiniként, - valamint a temető, amely egy 1930-as években aktív tollforgató szerint "úgy, ahogy van, maga egy kortörténelmi múzeum".

Emiatt is sokat olvasok, olvastam az Avasról, és olvasmányaim közben bukkantam rá Dobrossy István: A miskolci Avas című könyvében Bakó Ádámné, Az Avasi református templom 1941. évi ásatása során előkerült viseletek című írására. A tanulmányban több ruha vagy ruharészlet, kiegészítő képét is közlik, és engem egy olyan ruha fogott meg, amit sokan kissé jelentéktelennek tartanak, pedig nagyon érdekes és egy amatőrnek kihívást jelentő díszítést mutat.

Az avasi ruha fényképe. forrás: Dobrossy István szerk. A miskolci Avas, Miskolc, 1993. 173.

Ez az avasi, empír ruha, amelyről nekem gyanús, hogy restaurált változata még a 2000-es években ki volt állítva a Herman Ottó Múzeum várostörténeti tárlatán. Testvérem is úgy emlékszik, látta diákként élőben is, amikor művészdiákként a raktári helyiségekbe is beengedték őket protekcióval vázlatokat rajzolgatni.

A Koczka Julianna rejtély

A divat- és viselettörténetben néha akadnak megválaszolhatatlan titkok. Az egyik ilyen egy magyar ruhához kötődik, amelyet a 20. század közepén találtak Egerben a Szent Rozália-temetőkápolna kriptájának feltárásakor.

A ruha egy látszólag korai empír ruhának tűnő öltözék. Első ránézésre, a magyar viszonylatok között, legkorábban 1800-asra datálhatnánk. Csakhogy viselőjének neve és halálozásának évszáma fent maradt a koporsón, beazonosíthatóan, ami alapján ez a ruha Bató Ferencné Koczka Julianna halotti öltözéke, aki 1791-ben hunyt el, (bizonyíthatóan egy korabeli római katolikus anyakönyvi bejegyzés szerint).

Bató Ferencné Koczka Julianna ruhája, forrás: V. Ember Mária, Az egri Rozália-kápolna textiljei, In Folia archeologica 9, Budapest 1959. 16. tábla

 

V. Ember Mária 1959-ben írt egy tanulmányt a kápolna kriptájában talált textil-leletekről (V. Ember Mária, Az egri Rozália-kápolna textiljei, In Folia archeologica 9, Budapest 1959. 219-235.). Ebben említi az 5. koporsó leleteként. 

Ő így fogalmazza meg az "anakronisztikus rejtélyt":

Eddigi ismereteink szerint az empire szabású ruha hazánkban csak 1800 után kezdett divatos lenni. Ezt megelőzően még divatlapokban sem látható magasderekú (sic!), keskeny hátú ruha 1794-ig! Ha a koporsón levő évszám, valamint az egri egyház anyakönyve nem bizonyítaná a temetés idejét és ezzel a ruha készítésének idejét is, joggal tehetnénk ezt az időt akár kéthárom (sic!) évtizeddel későbbre. Mindenesetre érdekes, hogy az egri polgárasszony ruhája megelőzte az elkövetkező divatot. (Forrás: V. Ember Mária, Az egri Rozália-kápolna textiljei, In Folia archeologica 9, Budapest 1959. 222.)

Mutatok pár 1791-es nyugat-európai divatképet, hogy lássuk a problémát.

Len "szapulása" ampír módra

Még mielőtt bárki megijedne, hogy a mai szóhasználattal élve 'megszól, gyaláz' jelentéssel, mindenféle ronda szóval fogom illetni a lenanyagokat, a "szapul" szót itt a régi jelentésében a 'lúgoz, lúgos folyadékban ásztat' értelmében használom. Egész izgalmasnak találtam a címet, és a mai kattintásvadász címadási divathoz képest úgy érzem, ez nem számít olyan nagy átverésnek.

Szóval. Az ampír stíluskorszakban igen népszerűek voltak a vékonyabb textilek. Ez a kijelentés szinte közhelyszerű. Az egyik legősibb textilanyag a len használata elég népszerű volt ekkoriban mind a férfiak és nők körében, aminek egyik oka egyébként az európai lentermesztés terjedése is, mivel a napóleoni háborúk nyomán kialakult kontinenszárlat miatt nem igazán tudtak Európán kívülről származó ruhaanyagokat beszerezni. A modern lenipar is ekkor indult fejlődésnek. (forrás: Wikipedia) Ugyanakkor a len divatja nem tudta háttérbe szorítani a pamutmuszlint (ami nagyon távol áll attól, amit ma a méteráru boltokban muszlinként árulnak). Előfordult - főképp a brit ruháknál lehet ilyesmit látni -, hogy egyetlen női ruhában egyszerre alkalmazták a finom lenanyagokat és az utóbbi elképesztően lenge és áttetsző ugyanakkor nemes textilt.

Brit, ampír ruha 1810-ből, lenből és pamutból (forrás: MET)