Len "szapulása" ampír módra

Még mielőtt bárki megijedne, hogy a mai szóhasználattal élve 'megszól, gyaláz' jelentéssel, mindenféle ronda szóval fogom illetni a lenanyagokat, a "szapul" szót itt a régi jelentésében a 'lúgoz, lúgos folyadékban ásztat' értelmében használom. Egész izgalmasnak találtam a címet, és a mai kattintásvadász címadási divathoz képest úgy érzem, ez nem számít olyan nagy átverésnek.

Szóval. Az ampír stíluskorszakban igen népszerűek voltak a vékonyabb textilek. Ez a kijelentés szinte közhelyszerű. Az egyik legősibb textilanyag a len használata elég népszerű volt ekkoriban mind a férfiak és nők körében, aminek egyik oka egyébként az európai lentermesztés terjedése is, mivel a napóleoni háborúk nyomán kialakult kontinenszárlat miatt nem igazán tudtak Európán kívülről származó ruhaanyagokat beszerezni. A modern lenipar is ekkor indult fejlődésnek. (forrás: Wikipedia) Ugyanakkor a len divatja nem tudta háttérbe szorítani a pamutmuszlint (ami nagyon távol áll attól, amit ma a méteráru boltokban muszlinként árulnak). Előfordult - főképp a brit ruháknál lehet ilyesmit látni -, hogy egyetlen női ruhában egyszerre alkalmazták a finom lenanyagokat és az utóbbi elképesztően lenge és áttetsző ugyanakkor nemes textilt.

Brit, ampír ruha 1810-ből, lenből és pamutból (forrás: MET)

 

Fotós időkapu az 1840-es évekbe

  Ahogy a Cofidis-gyerek mondja... "Tessék jönni" Száznyolcvan-százhetven esztendő időszakadékának átugrása következik.

 Az 1840-es évek világába csakis a korabeli fényképek alapján nyerhetünk bepillantást. Ez a fotográfia második évtizede - ha leszámítjuk a húszas évek végének Niépce-féle próbálkozásait -, amelyben az eljárások még mindig gyerekcipőben jártak. 

 A női és férfi öltözködés történetének forrásai még mindig inkább a korabeli leírások és ábrázolások vagy szabásminták. Ugyanakkor nem elfelejtendő a fényképezés művészete, ami a legobjektívebben hozza közelebb hozzád ezt az időszakot. Igaz fekete-fehéren, de a szemedbe nézve, szinte megszólítva régen halott emberek által, akik szinte csak ennyi nyomot hagytak maguk után...

William Henry Fox Talbot. A korszak egyik nagy fotós úttörője fényképezte a fentebb látható fotográfiát, ami hiába kellő líraisággal megáldott, annyira nem ismert képe, hogy még a Google-kereső sem tud vele mit kezdeni. Egyébként az online The William Henry Fox Talbot Catalogue Raisonné-ban fellelhető, amit minden dilettáns régi fotómániásnak csak ajánlani tudok. Szerintem ez Talbot egyik legszebb alkotása, a maga homályosságával, a hölgy lesütött szemével, az arc köré tudatosan nem biztos, hogy odakomponált hajpánttal és persze a sejtelmes Mona Lisa-szerű mosollyal.

A hoax, ami összehozta a hottentotta Vénuszt a turnűrrel

Sajnos az internet korában, amit egyszer leírsz, az nyomot hagy kitörölhetetlenül, úgy is, ha az eredetileg legépelt írást már esetleg eltüntetted és jól el is felejtetted (vagy részben elfelejtetted). Így történt ez egy különösen abszurd elképzeléssel, mármint a hottentotta Vénusznak nevezett Saartjie Baartman divattörténeti hatásával.

Saartjie Baartman portréja, Étienne Geoffroy Saint-Hilaire and Georges Cuvier 1815. (Illustrations of the Natural History of Mammals :( )

 

Nálunk a kis régi ruhás csoportunkban egy vitaindító poszt volt. Másnak is eszébe jutott ez a furcsa gondolat nem Magyarországon, és kiposztolta a twitterére, és aztán továbbment ez a kép a rebloggyn, tumblr-ön, Pinterest-en, majd megjelent egy dél-afrikai tanulmány 2014-ben, nemrég pedig hazánkban egy nagy példányszámban megjelent divattörténetről szóló könyvben tényként közölték, ami egy kissé így szintén vitára ad okot, de ezek szerint a lektornak semmi baja nem volt ezzel a különös elmélettel. Nekem az évek leforgása alatt azért megváltozott a véleményem.

Nézzük, mi is a probléma.

A denevérjelmezek evolúciója - 100 év "rémisztő" kosztümjei (1870-től 1970-ig)

 A denevér egy olyan állat, amelyet sokan ijesztőnek tartanak, pedig valójában egy igen hasznos jószág és különleges képességekkel bír. Ez az éjszakai életmódot folytató lény sokak fantáziáját megmozgatta már. Első látásra idegennek tűnő jellegzetességei miatt sajnos nem éppen kedves karaktereket is megihletett, például a vámpírokat.

Sivatagi hosszúfülű-denevér, (Charlotte Roemer/Wikipedia)

Az elektromosság ruhakölteményként

A Gépes képes krónika című könyvben találkoztam először az elektromosság allegóriája ábrázolással, ami valahogy megfogott, mert az akkori kor egyik technikai újítását tette mítosszá. Kellett ez a XIX. századiaknak ahhoz, hogy feldolgozzák azt a hirtelen változást, ami szinte rájuk zuhant az ipari forradalom végső szakaszában a rendkívüli mennyiségű találmány és szabadalom miatt, melyek mind alaposan belenyúltak a hétköznapok nyugalmába.

Az elektromosság allegóriája Kandler festménye nyomán készült metszeten 

 

Lady Curzon bogaras pávaruhája

Nem is olyan régen írtam már egy pávás ruháról. Akkor Ruth St. Denis pávás fellépőruháját elemeztem ki. Akkor említettem, hogy a szecesszió idejében nagyon népszerűek voltak a flora és fauna motívumok. Kígyók, bogarak, pókok, indás szárak, kacskaringós levelek, egzotikus virágok és na persze a páva tolla is kedvelt minta alapnak számított. A páva népszerűségét a korabeli orientalizmus is növelte. A páva az indiai kultúrkörben egy fontos szimbólum 

"Indiában az életfa mellett ábrázolva a bőség, a termékenység és a halhatatlan lélek szimbóluma. A hindu mitológiában Májához, Káma szerelemistenhez,  Káttikéja hadistenhez és Szaraszvatihoz, a bölcsesség, a zene és a költészet istennőjéhez társították. " forrás: Szimbólumtár

Nem véletlen, hogy Lady Mary Curzont indiai India alkirálynéjaként VII. Eduárd indiai császárrá koronázásának tiszteletére viselt ruhája 1903-ban egy extravagáns pávás ruha volt.

Hajdanvolt orientális táncosnők jelmezei II. - Ruth St. Denis: A páva legendája

Egy bejegyzéssel korábban már írtam részletesebben Ruth St. Denis munkásságáról és egy másik jelmezéről a Radháról. Ezúttal a The Legend of Peacock 'A páva legendája' című produkciójához készült pávás jelmezt fogom bemutatni. Amelynek keletkezési ideje 1914-re tehető.

A pávás tánc koreográfiát ebben a Livia Vanaver által előadott rekonstrukciós táncban próbálták megidézni. Az eredeti ruha a táncrekonstrukcióban használtnál azért jelentős eltéréseket mutat. (Például az öv itt aranyszínű, az eredetinél azonban a festmény alapján következtethetünk arra, hogy kékes-zöldes irizáló volt, valamint nem szorult ennyire kicsit hanyagul a hasra, hanem elegánsan fedte fel enyhén a köldök vonalát. Az öv háromszög alakú, fenékre futó része sem volt ennyire csapott, hanem inkább a testre idomult. A felsőrész színe sem stimmel.)

 

Madame Olympe fekete estélyije - Krinolinos, kétrészes ruha népviseleti hatással

A Pinteresten találtam rá erre az 1860-as évekbeli női öltözékre, mely a Los Angelesben található FIDM tulajdona. Az apró és nagyobb virágos hímzése a magyar népviseletre emlékeztetett. Az apró virágos részekről a széki szoknyák jutottak eszembe fekete alapon színes kis virágaikkal.

Ami lenyűgöző a Bíborhegyben - A Crimson Peak női jelmezei

A Bíborhegy című film, amelynek a címe angolul sokkal ütősebb hangzású - Crimson Peak - már nagyjából egy hete a magyar mozikban is látható. Az alkotók gótikus románcként aposztrofálták munkájukat a trailerben, amitől természetesen a magyar goth szubkultúrához magukat közel érzők azonnal bezsongtak, mint legyek a lámpástól.

Háremnadrágok a Titanic-érából

Paul Poiret nevét mostanában nagyon sokan emlegetik, főleg divatblogokban találkozok azzal a fordulattal, hogy Paul Poiret mennyi mindent tett a női divat fejlődéséért, valamint, hogy napjaink divattervezőire mekkora hatással volt Poiret munkássága, és hogy sikere nagyban hozzájárult a divat egyszerűsödéséhez, a formák diadalához és a többi és a többi... Én most ilyen nagyszabású gondolatokat nem fogok leírni, mert még a fejemben nem tudtam hol elhelyezni Poiret művészetét, - azon kívül, hogy a keleties öltözékei nagyon tetszenek, viszont a "bukj el szoknyát" tapasztalatból utálom, mert tényleg orra lehet benne esni - egyelőre csak azt látom, hogy rájött arra, hogy 1910-ben már megérett az idő arra, hogy felelevenítse a "divatforradalmat", amit már Amelia Bloomer nála száz évvel korábban elkezdett, azaz divatba hozza a nők körében a nadrágot.

 

Paul Poiret ablakot nyitott egy új világra a nőknek 1910-ben: viselhetnek török bugyogót külső ruházatként, forrás: let me fashion

 

Harisnya fétis anno - Mintás női harisnyák 1860-tól 1920-ig

Igazából a zokni és harisnya nem az a téma, ami történelmi kosztümös körökben nagyon népszerű lenne. Egyik oka talán az, hogy technikailag nagy kihívás egy valódi régi harisnyakötőgép megépítése, amihez valószínűleg csak pamutfonalat tudnánk használni, mert igazi selyemszálakat beszerezni egy újabb bevehetetlen feladat lenne. Másik lehetőség kitanulni a harisnyakötést szintén macerás. Marad így a régi harisnyák nézegetése vagy az új darabok vásárlása, ami nagyon hasonlít a régiekre.

Persze, aki tud horgolni és kötni még mindig választhatja a harisnyakészítés legősibb változatát pamut fonállal. Nagyon mutatós darabok és előnyök, hogy melegek is.

A XIX. század végén és a XX. század első évtizedében a nőknél legdivatosabb daraboknak a különböző díszítésű selyemharisnyák számítottak. Itt ebben a cikkben most ilyen akkor trendinek számító darabokat mutatok be, amelyeknek a létezéséről, addig amíg nem foglalkoztam ruhatörténettel egyáltalán nem tudtam.

Az OMG That Dress gyűjtőoldalán igen érdekes darabokat találtam, amelyek felkeltették az érdeklődésemet az 1860 és 1920 közötti időszak női lábviselete tekintetében. Olyan selyemharisnyákat, amelyeknek a dizájnjához nagyon hasonlóakat készítenek manapság is vagy akár azt is hihetnénk, hogy ezek mai harisnyák, ha nem tűnne szembe az a különbség, hogy ezek inkább lábformájúak kihajtogatva, mint a maiak.

A tárgyalt időszakban még nem használtak filamentfonalat - nájlont -, utóbbi a II. világháború idején jelent meg, tehát a klasszikus értelembe vett náljonharisnya még nem létezett, ezért is érdekes látni, hogy az érdekesebb minták hogyan jelentek meg pamut vagy selyemszálakon. Ezek a harisnyák nem lehettek még annyira nyúlósak, mint a nájlonból készültek, éppen ezért kellett a láb számára láthatóan külön formát.

Az egyik legérdekesebbnek ezt az 1870 körüli időszakból származó cseresznyemintás pamut harisnyát találom, amely nagyban hasonlít a mai főleg festett mintás harisnyákra. Itt úgy tűnik a minta a textúra része a minta, tehát a minta bele kötött. Ez volt az első harisnya, ami arra az elgondolásra késztetett, hogy az akkori nők és a maiak azért mégsem gondolkodtak annyira eltérően a harisnyákról. Ezt a harisnyát ránézésre fiatalabbnak gondoltam. Jelenleg 145 éves lehet!

 

Cseresznyemintás harisnya a New York-i Metropolitan Múzeum gyűjteményéből