A régiek mosási kultúrájáról egy elég sztereotipikus kép él az emberek elméjében. Asszonyok, akik kimennek a helyi patakhoz, folyóhoz mosni a tekenőjükkel, aztán szappannal dörzsölgetik a kelmét, majd ott azonnal ki is rázzák, aztán valahol majd teregetnek, és közben valami pásztorálszerű jelenet is lezajlik a háttérben, vagy jön egy gyermek, mint a kis József Attila, hogy a mosóasszonyok ne menjenek a padlásra...
 |
| Egy idealizált, 18. századi cseléd mosás közben. forrás: British Museum |
Még mielőtt bárki megijedne, hogy a mai szóhasználattal élve 'megszól, gyaláz' jelentéssel, mindenféle ronda szóval fogom illetni a lenanyagokat, a "szapul" szót itt a régi jelentésében a 'lúgoz, lúgos folyadékban ásztat' értelmében használom. Egész izgalmasnak találtam a címet, és a mai kattintásvadász címadási divathoz képest úgy érzem, ez nem számít olyan nagy átverésnek.
Szóval. Az ampír stíluskorszakban igen népszerűek voltak a vékonyabb textilek. Ez a kijelentés szinte közhelyszerű. Az egyik legősibb textilanyag a len használata elég népszerű volt ekkoriban mind a férfiak és nők körében, aminek egyik oka egyébként az európai lentermesztés terjedése is, mivel a napóleoni háborúk nyomán kialakult kontinenszárlat miatt nem igazán tudtak Európán kívülről származó ruhaanyagokat beszerezni. A modern lenipar is ekkor indult fejlődésnek. (forrás: Wikipedia) Ugyanakkor a len divatja nem tudta háttérbe szorítani a pamutmuszlint (ami nagyon távol áll attól, amit ma a méteráru boltokban muszlinként árulnak). Előfordult - főképp a brit ruháknál lehet ilyesmit látni -, hogy egyetlen női ruhában egyszerre alkalmazták a finom lenanyagokat és az utóbbi elképesztően lenge és áttetsző ugyanakkor nemes textilt.
Brit, ampír ruha 1810-ből, lenből és pamutból (forrás: MET)
