Ha elképzeljük az elektromos fűzőket, akkor valami nagyon furcsa vezetékekkel átszőtt testszorító alkalmatosságot látunk magunk előtt, ami talán elemből, rosszabb esetben elektromágnesből nyeri az erejét, és ki tudja, miért volt jó az a viktoriánusoknak.
Szerencsére az elektromos fűző ennél sokkal ártalmatlanabb szerkezet volt, amit aztán a tudatlan vásárlóknak mégis fantasztikus gyógyító erő birtokosaként adtak el.
Az angliai Guildfordban júniusig lehet megtekinteni egy kiállítást olyan festményekről, amelyeken a XIX. század második felében élő hölgyek az akkoriban szokásosnál minimalistább, de szinte már művészi értékű öltözékeket hordanak.
Képzelj el olyan viktoriánus hölgyeket magad elé, akik nem nagyon viseltek fűzőt a ruha alatt, akik elhagyták a turnűrt, és valami kényelmesebbe bújtak, amelyeknek a díszítései az idealizált középkort, reneszánszt, klasszicizmust vagy a keleties öltözködést idézték. Ők voltak az úgynevezett - Aesthetic vagy Artistic Dress Movement - az esztétikai ruhairányzat követői. Magyarul ezt az irányzatot reformruha mozgalomnak szokták nevezni (németül Reformkleid).
Oscar Wilde felesége Constance reformruhában 1880 körül
Őt az Ebayről loptam. Nem túl szép állapotban van, sőt még azt se mondhatnám, hogy amikor szép állapotban volt annyira tökéletes lett volna, viszont annál inkább inspiráló, körülbelül 1900-as évekbeli blúzdísz vagy éppen csipkés szalagos mellény.Azért inspiráló, mert egy hasonló darab elkészítéséhez nagyon jó minta ez a darab, lényegében csak jó selyem anyagokat és némi lég csipkét vagy tüllt kell szerezni hozzá, és máris feldob egy egyszerű blúzt, és a lényeg, hogy utána egy másik blúzhoz is felveheted, ha ahhoz is passzol. Nem tudom, hogy van-e neve, igazából ez valami átmeneti képződmény, ami megakadt a mellény, a boleró és az öv között.
Paul Poiret nevét mostanában nagyon sokan emlegetik, főleg divatblogokban találkozok azzal a fordulattal, hogy Paul Poiret mennyi mindent tett a női divat fejlődéséért, valamint, hogy napjaink divattervezőire mekkora hatással volt Poiret munkássága, és hogy sikere nagyban hozzájárult a divat egyszerűsödéséhez, a formák diadalához és a többi és a többi... Én most ilyen nagyszabású gondolatokat nem fogok leírni, mert még a fejemben nem tudtam hol elhelyezni Poiret művészetét, - azon kívül, hogy a keleties öltözékei nagyon tetszenek, viszont a "bukj el szoknyát" tapasztalatból utálom, mert tényleg orra lehet benne esni - egyelőre csak azt látom, hogy rájött arra, hogy 1910-ben már megérett az idő arra, hogy felelevenítse a "divatforradalmat", amit már Amelia Bloomer nála száz évvel korábban elkezdett, azaz divatba hozza a nők körében a nadrágot.
Paul Poiret ablakot nyitott egy új világra a nőknek 1910-ben: viselhetnek török bugyogót külső ruházatként, forrás: let me fashion
Valentin-nap alkalmából valahogy eszembe jutott ismét a magát a világ legszebb nőjének gondoló Castiglione - Virginiai Oldoini - grófnő, aki valójában a szelfizést és az l'art pour l'art kosztümös és a lábkilógatós meztelen modellkedést már a XIX. század végére művészi tökélyre fejlesztette.
Ő 1857 február 17-én egy jelmezbálon már akkor is botrányosnak számító tettel, melleit "villantva", egy szívkirálynő öltözékben hozta a nagyérdeműek tudomására, hogy ő III. Napóleon francia császár szeretője.
A ruha dekoltázsa állítólag majdhogynem teljesen láttatni engedte kebleit. Persze erről a képről nem tudhatjuk meg, hogy a pletykák igazak voltak-e, és mennyi is vált láthatóvá azon a hírhedt bálon Virginia melleiből, de állítólag ennek és az a nem titkolt udvarban betöltött pozíciója kapcsán - a szintén korabeli divatikon - Eugénia francia császárné megjegyezte, hogy "a szívet egy kicsit alacsonyan hordta" Virginia.
Pierre Louis Pierson portréja Virginia Oldoiniról a szívkirálynő ruhában, amelyet Aquilin Schad festő színezett kézzel
Igazából a zokni és harisnya nem az a téma, ami történelmi kosztümös körökben nagyon népszerű lenne. Egyik oka talán az, hogy technikailag nagy kihívás egy valódi régi harisnyakötőgép megépítése, amihez valószínűleg csak pamutfonalat tudnánk használni, mert igazi selyemszálakat beszerezni egy újabb bevehetetlen feladat lenne. Másik lehetőség kitanulni a harisnyakötést szintén macerás. Marad így a régi harisnyák nézegetése vagy az új darabok vásárlása, ami nagyon hasonlít a régiekre.
Persze, aki tud horgolni és kötni még mindig választhatja a harisnyakészítés legősibb változatát pamut fonállal. Nagyon mutatós darabok és előnyök, hogy melegek is.
A XIX. század végén és a XX. század első évtizedében a nőknél legdivatosabb daraboknak a különböző díszítésű selyemharisnyák számítottak. Itt ebben a cikkben most ilyen akkor trendinek számító darabokat mutatok be, amelyeknek a létezéséről, addig amíg nem foglalkoztam ruhatörténettel egyáltalán nem tudtam.
Az OMG That Dress gyűjtőoldalán igen érdekes darabokat találtam, amelyek felkeltették az érdeklődésemet az 1860 és 1920 közötti időszak női lábviselete tekintetében. Olyan selyemharisnyákat, amelyeknek a dizájnjához nagyon hasonlóakat készítenek manapság is vagy akár azt is hihetnénk, hogy ezek mai harisnyák, ha nem tűnne szembe az a különbség, hogy ezek inkább lábformájúak kihajtogatva, mint a maiak.
A tárgyalt időszakban még nem használtak filamentfonalat - nájlont -, utóbbi a II. világháború idején jelent meg, tehát a klasszikus értelembe vett náljonharisnya még nem létezett, ezért is érdekes látni, hogy az érdekesebb minták hogyan jelentek meg pamut vagy selyemszálakon. Ezek a harisnyák nem lehettek még annyira nyúlósak, mint a nájlonból készültek, éppen ezért kellett a láb számára láthatóan külön formát.
Az egyik legérdekesebbnek ezt az 1870 körüli időszakból származó cseresznyemintás pamut harisnyát találom, amely nagyban hasonlít a mai főleg festett mintás harisnyákra. Itt úgy tűnik a minta a textúra része a minta, tehát a minta bele kötött. Ez volt az első harisnya, ami arra az elgondolásra késztetett, hogy az akkori nők és a maiak azért mégsem gondolkodtak annyira eltérően a harisnyákról. Ezt a harisnyát ránézésre fiatalabbnak gondoltam. Jelenleg 145 éves lehet!
Cseresznyemintás harisnya a New York-i Metropolitan Múzeum gyűjteményéből
A lepke, pillangó, moly mint számos más természetből eredő szimbólum igen népszerűvé vált az 1890 és 1920 közötti időszakban főleg a szimbolizmus és a szecesszió nyomán. Nem csak a magas művészetet hatotta át ízig-vérig, hanem a viseletek tekintetében is érdekes megjelenést kapott. A szecesszióban az embereknek az agyukra mentek a természethez köthető szimbólumok és imádták őket a divatban is alkalmazni.
Ennek egyik példája az az estélyi ruha, amit akár egy igazi pillangó kisasszony is hordhatott 1890 körül. A sors különös fintora, hogy ezt a ritka estélyi ruhát pont Japánban őrzik. Nagy vonalakban emlékeztet Worth ruhakölteményeire, bár semmilyen adatot nem találtam arra, hogy Worth-höz lenne köthető, illetve Worth esetében ennyire szimbolikus ruhaköltemények nem voltak jellemzőek. Olyan mintha egy valódi pillangó kisasszonyra lenne tervezve. A japán Bunka Gakuen múzeumban őrzik, ahol rengeteg régi ruhát mutatnak be a világ minden tájáról. Ez az öltözék főleg a Pinterest-en kering érdekessége miatt, remélhetőleg nem egy hamisítvány. A képeken kivehető tüll állapotából eredetinek tűnik.
Pillangós estélyiruha a lepkés trend korai szakaszából 1890 körülről
