Az angliai Guildfordban júniusig lehet megtekinteni egy kiállítást olyan festményekről, amelyeken a XIX. század második felében élő hölgyek az akkoriban szokásosnál minimalistább, de szinte már művészi értékű öltözékeket hordanak.
Képzelj el olyan viktoriánus hölgyeket magad elé, akik nem nagyon viseltek fűzőt a ruha alatt, akik elhagyták a turnűrt, és valami kényelmesebbe bújtak, amelyeknek a díszítései az idealizált középkort, reneszánszt, klasszicizmust vagy a keleties öltözködést idézték. Ők voltak az úgynevezett - Aesthetic vagy Artistic Dress Movement - az esztétikai ruhairányzat követői. Magyarul ezt az irányzatot reformruha mozgalomnak szokták nevezni (németül Reformkleid).
Oscar Wilde felesége Constance reformruhában 1880 körül
A reformruha irányelveit az akkori korban kialakult női szépségideállal szemben alkották meg. Valami hasonló mehetett végbe a fejekben, akkor, mint mostanában, amikor a média felismeri, hogy nem csak Barbie-babás arcú anorexiás modellek lehetnek szépek. Csak akkor a nők testképét még megdobták a mesterséges karcsúságot okozó fűzővel - amely optikailag, akár 10 cm-rel is vékonyabbnak mutathatta a derekat - valamint az 1870 körül megjelenő, majd kétszer visszatérő turnűrrel, farpárnával vagy farráccsal, amelytől úgy tűnt mintha a hölgynek, Proteusz-szindrómás fenekük nőtt volna.
Turnűr az 1870-es évekből
A Punch magazin 1870-es képe nagyon jól érzékelteti, hogyan lassította be fizikai értelemben a nőket a turnűr
A nők mozgásának a nehézségét csak fokozta, hogy az alsóneműk súlya az összes alsószoknyával akár több kiló is lehetett (egyes becslések szerint 3 kg), ezek a hölgyek aligha tudtak futkározni az utcákon, bár az is igaz, hogy nem is szerettek volna efféle cselekedeteket végrehajtani, ugyanis azt egyszerűen nem illet. Egészen az 1880-as 1890-es évekig kalitkafenekű szoknyába zárattak a nők, amikor is lassacskán, de népszerűbb lett az egészséges életmód, és ha futni nem is, de biciklizni már eljártak polgári körökben. A nők ekkor tapasztalták meg igazán, hogy mozgásukban korlátozza őket a divat, és azok, aki ennek tudatában voltak, úgy gondolták tesznek azért, hogy ez ne legyen többet így.
Múzsák ihlette eszmény
A reformruha hívői elsősorban a praktikusságot tekintették követendőnek és nem feledkeztek meg az általuk idealizált szépségeszményről sem. Az öltözékeket neves művészek tervezték kiváló anyaghasználattal: elsősorban bársonnyal és selyemmel, de a gyapjút is kedvelték. A festészet - preraffaelita, eklektikus, historikus - modelljeit mintaértékűnek használták, miközben szem előtt tartották azt is, hogy ezek az öltözékek amellett, hogy szépek kényelmesek is legyenek.
A korabeli festők a XIX. század második felében, modelljeikre szerettek egyszerűbb és kényelmes kelméket aggatni, mint amilyen a hétköznapi divat volt. Az ilyen alkalmak során át a hölgyek levehették a ruha terhét, és rájöttek valamire. Ezek a ruhák funkciójukat tekintve is hasznosabbak, mint az akkori hétköznapi túldíszítettség. A festők persze preferálták ezt a trendet, mivel az eredeti női idomokat inkább engedte láttatni, mint a divat sziluettek.A műtermekben már az 1860-as, 1870-es években léteztek azok az "elődruhák", amelyeket a reformruhák tervezésénél irányt mutatnak.
A következő képeken ezek közül a fantázia által egy kicsit felturbózott elődruhák közül láthatunk párat:
Dante Gabriel Rossetti: Veronica Veronese 1872 A reformruhák készítői az ehhez hasonló festményeken látható öltözékeket tekintették ideálnak
Alfred Stevens: La Parisienne japonaise című festménye, mely egy japán stílusú öltözéket ábrázol 1872-ből
Arthur Hughes The Pained Heart című festménye 1868-ból egy neoreneszánsz bársony öltözetű hölggyel
William John Henessy már egy klasszicista stílust idéző öltözéket adott múzsájára 1880-ban a Spring fantasy című festményén
Whistler festménye Mrs Francis Leylandról 1871 és 1874 között
Egy hölgy, Marie Spartali Stillman preraffaelita önarcképe 1871-ből, neoreneszánsz ujjú ruhában
Ugyanő egy 1868-as fotográfián
A Rational Dress Society - az "ésszerű ruhák társaságát" - 1881-ben alapították Londonban, hogy egészségesebb divatot és ruhakultúrát teremtsenek meg. A reformöltözékeknél a hihetetlenül vékony derék eltűnt, a szoknya és a felsőrész nem vált el, a ruhák egybeszabottak voltak, amelyek egyszerűsítették ezeknek az öltözékeknek a felvételét. Némely ruha empire-szerű volt, csak hosszú ujjakkal. Imádták a középkort, és ennek az imádatnak vizuális kifejeződést is adtak.
Viktoriánus táblakép korai reformruhákat viselő hölgyekkel a V&A múzeum gyűjteményéből
Ami pedig szintén érdekes, hogy a már kész a reformruhákat szintén impozáns festményeken örökítették, ezzel bemutatva, hogy az öltözködést ők egyértelműen művészetnek is tartották.
William Blake Richmond festménye Mrs Luke Ionidesről 1882-ből
Kate Dolan, mint Portia John Everett Millais képén 1886-ban
Sir Lawrence Alma-Tadema Anna Alma-Tademáról készült festménye 1883-ból
Természetesen nem csak festmények maradtak ránk a kor reformöltözékeiből, hanem jó pár gyönyörű reformruha is.
1883-as reformruha egy aberdeeni múzeumból
Fehér "selyemzuhatag" 1891-ből Liberty & Co
Gyapjú és selyem reformruha az 1892-1895 közötti időszakból
Smokkolt derekú reformruha Liberty & Co 1893 körül V&A Museum
Reneszánsz hatású reformruha 1894-ből, Liberty & Co, V&A Museum
Liberty & Co ruha 1895 tájékáról
Az amerikai De Young Múzeum által őrzött 1890 és 1895 között készült ruhadarab
Közegészség kontra trendek
Ugyan a londoni Liberty and Co, áruházban lehetett vásárolni reformruhákat, a reformruha terjesztése nem ment egykönnyen, akkor sem, ha azokat ma már előkelőnek tűnő portrékon is megörökítették. Akkoriban a fűző, turnűr és a korhű frizurák nélkül mutatkozás a nőknek körülbelül egy olyan tettnek tekinthető, mint amikor manapság a póló alá nem vesz fel valaki melltartót kényelmi szempontból, és így mutatkozik az utcán vagy a munkahelyen.
A reformruhák ellenhatásaként a második turnűr korszakban még hatalmasabbra duzzadt a turnűr, majd az 1890-es évek végére egy újabb divathóbort hullám kezdődött a ballon ujjakkal, amelyek néhány estélyi ruha esetében szintén merevítést kaptak.
Ballon és teniszütő ujj egy karikatúrán
A fűző elől pedig egészen a szeméremcsontig hatolt, és úgy nyomta le abszolút mértékben a hasat és emelte ki a feneket, ahogy addig még sosem. A derekat még több acélmerevítővel egészen extrém módon összehúzták, és a szépségideál az algériai származású táncos- és énekesnő Pauline Polaire lett, aki hihetetlenül kicsi derékbőséggel bírt.
Az eszményített szinte lehetetlen karcsúság Pauline Polaire-től, aki már extrém módon befűzte magát
Az egészségtudatos feministák hiába öltöttek magukra reformruhát, még két és fél évtizedig egyszerűen csak formabontóak voltak a maguk "minimalizmusával".
Bársony reformruhát viselő hölgyek 1890 körül. A legidősebb hölgy minden bizonnyal visel még fűzőt.
A mozgalmat férfikörökben Oscar Wilde népszerűsítette, aki egyébként férfiként a megszokottnál hosszabb hajat hordott, bársony zakóval, selyemharisnyával és selyemnyakkendőkkel. Oscar Wilde felesége egyébként a Rational Dress Society tagja volt. A férfi reformruha abban merült ki, hogy visszahozta a 19. század elejének ma már nőiesnek ható lábmutogató divatját, inkább esztétikai és nem kényelmi szempontból. Érdekes ellenpontja volt ez a női trendnek.
Oscar Wilde - a mozgalom férfi "divatdiktátora"
A reformruha csak nagyon lassan tudta a kényelmesség felé vezérelni a divatot, és a valódi változásra egészen az 1900-as évekig várni kellett. Egyébként egy korabeli magyar férfinak - igen egy férfinak - nevezetesen Lenhossék Mihály anatómus, egyetemi tanár - autodidaktaként mesterré avanzsált barlangkutató - a fűzőviselést ostobaságnak tartotta. Nem értette, hogy a szoknyáknak miért kell a földet és az utca porát söpörniük, a szűk cipők viselését pedig nem tartotta összeegyeztethetőnek az emberi méltósággal.
Az emberi méltóság két nagy jelentőségű kulcsszó szó ebben a korban, de talán még napjainkban is. A kényelmetlenség, a mozgási szabadság korlátozása nem volt emberhez méltó, és talán ezt maguk a korabeli nők is kezdték megérteni, amikor egy évtized alatt végre azért lassacskán váltani mertek.
Magyarországon az 1904-ben alakult Feminista Egyesülete tekintette fontosnak a reformruha átvételét és "divatba hozatalát". A gödöllői művésztelep nőtagjai hordták először ezt a fajta öltözéket már az 1900-as években. (forrás: Magyar Országos Levéltár: Feministák és a divat)
A gödöllői Undi Mariska művésznő zsákruhában 1908-ban
A szecessziós reformruhák
A leggyönyörűbb reformruhák akkor keletkeztek, amikor egy nagy lökést kaptak a szecessziótól és a nők gondolkodása önmagukról is kezdett felszabadultabb lenni. Mindez a folyamat 1895-től körülbelül 1910-ig tartott, és nagyban hatással volt rá az újfajta formagondolkodás. A díszítés a szecessziós indák vonalát követte. A ruhák már nem csak egyszerűen historikusok voltak, hanem mintájukban anyagukban a Jugendstil stílusát fejezték ki. Gömbölyded hullámok, nagymértékű stilizálás, növényi minták, geometrikus ornamentika, élénk színhasználat. A második generációs reformruhák szülővárosa már nem London, hanem Bécs és Berlin volt. Az egyik legnevesebb reformruha tervező Henry van de Velde volt.
Eva Watson Schütze Rózsa című fotográfiáján, amelyet 1905-re datálnak egy izgalmas ornamentikájú öltözék látható
Bécsi szecessziós reformruha szintén virágok által inspirálva 1902/1903-ból
1903-as bécsi szecessziós geometrikus mintájú reformruha
Selyem reformruha közel a valódi színeiben: John Cimon Warburg autkróm felvétele 1909-ből
Zöld hímzett selyemruha, növényi mintával 1910-ből
Reformruha Henry van de Velde tervezésében
Szecessziós reformruha, geometrikus mintával 1903-ból
Szintén egy Henry van de Velde ruha, geometrikus "hullámzással"
Hazánkban és a világban sem nagyon lelkesedtek a ruhareformét, kellett a változásért pár olyan lépés, amely magából a divatvilágból érkezett, kellett mindehhez Paul Poiret és akár Emilie Flöge inspirációja.
Emilie Flöge, szecessziós női ruhák tervezője Gustave Klimttel, a zsákszerű ruhák divatba hozója, igazi trenddé elképzelései csak az 1970-es évek hippikorszakában váltak, de akkor sokszorosan
Emilie Flöge saját tervezésű ruhájában
Emilie Flöge késői reformruhája 1911-ből
Paul Poiret divatházának az egyik reklámja 1911-ből, amelyen jól látszik, hogy a tervező elvetette a darázsderekat, az empire szabást részesítette előnyben. Ezek a ruhák kényelmesek voltak, és úgy is szépen, elegánsan álltak viselőiken, ha azok nem vettek fel alá fűzőt.
A reformruhák egyik örököse a tízes évek estélyi öltözéke, amelyben sokkal szabadabb volt a mozgás, Metropolitan Museum 1910
Az i-re a pontot azért az I. világháború kitörése tette fel, mely után átértékelődni látszódott a társadalmi berendezkedés, a nemi szerepek, a művészet hatása megváltozott. Megjelent a nadrág is a nők körében, a szoknya rövidült, divatba jött a nők körében a hosszú kosztüm, és még sorolhatnám.
Egyszer láttam egy könyvben egy táblázatot, amely azt szemléltette, hogy a háborús időkben az anyaghiány miatt mindig rövidültek a ruhák, valamint a gazdasági fellendülés a hosszabb öltözékeknek kedvezett. Ez persze nem egy aranyszabály, de az igaz, hogy az I. világháború után, ahogy a Sörgyári Capriccio-ban is jól érzékelhető hirtelen minden megrövidült, még a művészi zsákruhák is, amelyekből így, ha nem is egyik percről a másikra, de kialakult a flappert. Ami lehetséges, hogy sehol se lenne, ha a női öltözködés kényelmesítésén nem kezdtek volna dolgozni azok a bizonyos asszonyok, akik már a XIX. században le merték tenni a fűzőt és az abroncsokat.
---------------
Források, érdekességek:
The Rational Dress Society Gazette
Jennifer Ann Barrows: The Sources, Rhetoric, and Gender of Artistic Dress
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése