A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ruha. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ruha. Összes bejegyzés megjelenítése

Kifordítható ruha a Titanic korából

Az 1910-es években lett igazán hangsúlyos Magyarországon is a női ruha megreformálása a szabók/tervezők által. Egy Reich Szidónia nevű szabónő - akiről csak annyit találtam összességében, hogy Budapesten élt az I. világháború előtt - egy igen ötletes és egyszer női öltözéket alkotott és szabadalmaztatott 1913-ban: egy kifordítható teljes ruhát:




A szabadalmi leírás szerint:

"Jelen találmány tárgya oly női ruha, amely mindkét oldalán használható és amelynek alkalmazásánál elérjük azt a célt, hogy utazásoknál, hivatalokban és egyéb helyekre nem szükséges két ruhát magunkkal vinni, hanem szükség esetén a ruhát egyszerűen kifordítva alkalmazzuk.
A találmány lényegében nem egyéb, mint mindkét oldalán más színű anyagból, avagy két különböző szövetből stb. készített ruha, amely az összeillesztési helyen mindkét oldalon egyenlő gombozással és gomblyukakkal van ellátva és ezáltal mindkét oldalon egyenletesn gombolható, illetve használható."
(forrás: SZTNH 58822 szabadalmi ügyszámú szabadalmi leírás 1913.)

A felső képen a Fig1 jelöléssel a ruha még nem kifordított, a Fig2 jelöléssel a ruha már kifordított teljes nézete látható, részben metszetben. Alább a szoknya szintén hasonlóan:



Mindebből persze levonhatnánk a következtetést, hogy a századforduló hölgyei milyen lusták lehettek, hogy kétszer vették fel ugyanazt a főruhát, de muszáj megállapítanom a saját múltidézős tapasztalatommal, hogy akkoriban az utazásnál a ruhák a bőröndökben legalább kétszer, ha nem háromszor akkora terjedelmet tettek ki, mint manapság. Ezzel az öltözékkel egy teljes ruhát meg tudtak spórolni. Ráadásul ezek alá a ruhák alá még került egyéb aláöltözés is, legalább egy alsó ingecske és fűző, de sokszor még egy blúz is, na meg persze legalább egy réteg alsószoknya, és természetesen harisnya is, ami miatt a külső ruházatra az izzadás nem úgy hatott - persze ne kánikulára gondoljunk - ahogy napjainkban. Tehát a külső fő ruházat nem lett egy nap alatt már viselhetetlenül összeizzadt, nem kellett egy viselés után azonnal kimosni. (Hozzátenném, akkor is létezett a deozodorálás.) Mindehhez hozzátartozik, hogy egy ilyen ruha egy olyan hölgynek, aki spórolni akart egy gazdaságos megoldást is jelentett.

Sajnos semmi adat nincs arról, hogy az öltözéket el is készítették, gyártották és árulták volna. 

Feltételezem, hogy Reich Szidónia ügyfelei között, volt, akinek azért bele tartozott a ruhatárába. Sajnos a szabadalmi leíráshoz szabásminta nem tartozott.

Korabeli kifordítható ruhadarabot szabásmintával egyébként az American Duchess oldalán találtam. Ez egy kabátka, ami egyébként ma is simán hordható:


Ha valaki elkészítené, akkor lelkesen várom a képeket! Azt is, ha valaki talált más kifordítható ruha szabadalmat ebből az időből!



Egy rokokó, svéd ruha nyomában

A Pinterestnek és nekem is hamar a kedvencemmé vált egy különleges svéd, lazacrózsaszín, rokokó atlasz selyem ruha, aminek a jellegzetessége, hogy az övcsatok vagy övdíszek egyben képek is. 

A ruha összeállítást 1989-ben rakták össze egy Párizs-Stockholm kiállításhoz, egy csíkos, fehér alapra került rá a felsőruházat, ami alapvetően egy robe a'la turque.
A rózsaszín, svéd ruha az 1780-as évekből. forrás: DigitaltMuseum, Nordiska Museet, Europeana / Swedish Open Cultural Heritage 


Az avasi, empír ruha

A miskolci Avasról sok embernek csak az évtizedekkel ezelőtt épített tízemeletes lakótömbök jutnak eszébe, nekem a történelmi bor - amihez hasonlót azért szerencsére kóstolhattam pár éve -, a kilátóból elém táruló panoráma, az többféle építészeti korszakot magába ötvöző templom, - ahol csodálatos orgonakoncerteket hallhattam tiniként, - valamint a temető, amely egy 1930-as években aktív tollforgató szerint "úgy, ahogy van, maga egy kortörténelmi múzeum".

Emiatt is sokat olvasok, olvastam az Avasról, és olvasmányaim közben bukkantam rá Dobrossy István: A miskolci Avas című könyvében Bakó Ádámné, Az Avasi református templom 1941. évi ásatása során előkerült viseletek című írására. A tanulmányban több ruha vagy ruharészlet, kiegészítő képét is közlik, és engem egy olyan ruha fogott meg, amit sokan kissé jelentéktelennek tartanak, pedig nagyon érdekes és egy amatőrnek kihívást jelentő díszítést mutat.

Az avasi ruha fényképe. forrás: Dobrossy István szerk. A miskolci Avas, Miskolc, 1993. 173.


Ez az avasi, empír ruha, amelyről nekem gyanús, hogy restaurált változata még a 2000-es években ki volt állítva a Herman Ottó Múzeum várostörténeti tárlatán. Testvérem is úgy emlékszik, látta diákként élőben is, amikor művészdiákként a raktári helyiségekbe is beengedték őket protekcióval vázlatokat rajzolgatni.

Fotós időkapu az 1840-es évekbe

  Ahogy a Cofidis-gyerek mondja... "Tessék jönni" Száznyolcvan-százhetven esztendő időszakadékának átugrása következik.

 Az 1840-es évek világába csakis a korabeli fényképek alapján nyerhetünk bepillantást. Ez a fotográfia második évtizede - ha leszámítjuk a húszas évek végének Niépce-féle próbálkozásait -, amelyben az eljárások még mindig gyerekcipőben jártak. 

 A női és férfi öltözködés történetének forrásai még mindig inkább a korabeli leírások és ábrázolások vagy szabásminták. Ugyanakkor nem elfelejtendő a fényképezés művészete, ami a legobjektívebben hozza közelebb hozzád ezt az időszakot. Igaz fekete-fehéren, de a szemedbe nézve, szinte megszólítva régen halott emberek által, akik szinte csak ennyi nyomot hagytak maguk után...



William Henry Fox Talbot. A korszak egyik nagy fotós úttörője fényképezte a fentebb látható fotográfiát, ami hiába kellő líraisággal megáldott, annyira nem ismert képe, hogy még a Google-kereső sem tud vele mit kezdeni. Egyébként az online The William Henry Fox Talbot Catalogue Raisonné-ban fellelhető, amit minden dilettáns régi fotómániásnak csak ajánlani tudok. Szerintem ez Talbot egyik legszebb alkotása, a maga homályosságával, a hölgy lesütött szemével, az arc köré tudatosan nem biztos, hogy odakomponált hajpánttal és persze a sejtelmes Mona Lisa-szerű mosollyal.

A denevérjelmezek evolúciója - 100 év "rémisztő" kosztümjei (1870-től 1970-ig)

 A denevér egy olyan állat, amelyet sokan ijesztőnek tartanak, pedig valójában egy igen hasznos jószág és különleges képességekkel bír. Ez az éjszakai életmódot folytató lény sokak fantáziáját megmozgatta már. Első látásra idegennek tűnő jellegzetességei miatt sajnos nem éppen kedves karaktereket is megihletett, például a vámpírokat.

Sivatagi hosszúfülű-denevér, (Charlotte Roemer/Wikipedia)

Hogyan öltözködött az igazi Anasztázia nagyhercegnő?


 Már régóta tervezem ezt a bejegyzés megírását, mert az egyik speciális érdeklődési területem tinédzser koromban a cári családdal kapcsolatos történelmi dokumentumok böngészése volt. Akkoriban 1999 és 2000 körül szinte semmi, de semmi forrás nem volt elérhető néhány furcsa, kultuszweboldalon kívül, a könyvtári könyveken és forrásértékkel nem igazán rendelkező filmeken kívül.

 A konteókon alapuló művek nagy része ráadásul egy hamis, torz képet közvetített a világ felé a nagyhercegnők öltözködéséről. Ilyen volt az 1997-es rajzfilm is, ami a fő kosztümjében azért tiszteletet adott az Ingrid Bergman-féle Anastasia-filmnek, de a többit, főleg az 1920-as évek öltözködési normákat, annak a rendje és módja szerint dobta a kukába hasonulva a már említett előzményfilmhez. A többi konteós filmet, sorozatot inkább említésre sem méltatom.

 A leghitelesebb képet egy alig ismert kétrészes BBC-film adja a hercegnők öltözködésének tekintetében. Ez magyarul Az elfelejtett herceg címet viseli. A film betekintést ad az edvárdiánus elit világába és az európai monarchiák válságába, egyébként pedig V. György legkisebb fiáról szól, János, brit királyi hercegről szól, aki 13 éves korában elhunyt.

Részlet a The Lost Prince című filmből

 Ha azonban valóban meg akarjuk ismerni az utolsó cári nagyhercegnők öltözködését, azt ajánlom, hogy mindent felejtsünk el, amit az idealizáló filmek eddig az asztalra tettek.

Disney-hercegnők "korhűen"

Több helyen láttam már olyan rajzos kísérleteket vagy éppen ruhatalálatok megosztását, amelyek azzal a gondolattal játszottak, hogy hogyan nézne ki egy Disney-hercegnő, ha az adott meséhez illően korhűen lenne ábrázolva vagy korhű ruhát hordana.

Gondoltam, megcsinálom a saját verzióimat, de mivel mesékről van szó, így hamar beleütköztem abba a problémába, hogy melyik mese hova is tehető a jelen történelmi korszakolásunk alapján. Van, amihez van segítség pl. Mulan vagy Pocahontas - utóbbi ráadásul valódi történelmi személy volt -, de néhánynál nagyon is csak a saját fantáziámra hagyatkoztam, és a ruhák fazonja alapján próbáltam kitalálni, hogy hova való lenne. A legnagyobb problémát Ariel, Hamupipőke okozta, de Elsa és Anna is eléggé problémás volt.

Mivel nem rajzolok hűde fantasztikusan sem analóg módon, sem digitálisan, így egy-egy hercegnőhöz egy moodboardot hoztam létre nagyjából "korhű" ábrázolások felhasználásával.

A Disney-hercegnőknél nem vettem bele Dreamworks-ös és Pixaros és egyéb karaktereket vagy azokat a női főhősöket, akik hivatalosan nem Disney-hercegnők. A hercegnők "születési" sorrendjükben következnek. :)

 

1. HÓFEHÉRKE:



Lady Curzon bogaras pávaruhája

Nem is olyan régen írtam már egy pávás ruháról. Akkor Ruth St. Denis pávás fellépőruháját elemeztem ki. Akkor említettem, hogy a szecesszió idejében nagyon népszerűek voltak a flora és fauna motívumok. Kígyók, bogarak, pókok, indás szárak, kacskaringós levelek, egzotikus virágok és na persze a páva tolla is kedvelt minta alapnak számított. A páva népszerűségét a korabeli orientalizmus is növelte. A páva az indiai kultúrkörben egy fontos szimbólum 

"Indiában az életfa mellett ábrázolva a bőség, a termékenység és a halhatatlan lélek szimbóluma. A hindu mitológiában Májához, Káma szerelemistenhez,  Káttikéja hadistenhez és Szaraszvatihoz, a bölcsesség, a zene és a költészet istennőjéhez társították. " forrás: Szimbólumtár

Nem véletlen, hogy Lady Mary Curzont indiai India alkirálynéjaként VII. Eduárd indiai császárrá koronázásának tiszteletére viselt ruhája 1903-ban egy extravagáns pávás ruha volt.


Hajdanvolt orientális táncosnők jelmezei II. - Ruth St. Denis: A páva legendája

Egy bejegyzéssel korábban már írtam részletesebben Ruth St. Denis munkásságáról és egy másik jelmezéről a Radháról. Ezúttal a The Legend of Peacock 'A páva legendája' című produkciójához készült pávás jelmezt fogom bemutatni. Amelynek keletkezési ideje 1914-re tehető.

A pávás tánc koreográfiát ebben a Livia Vanaver által előadott rekonstrukciós táncban próbálták megidézni. Az eredeti ruha a táncrekonstrukcióban használtnál azért jelentős eltéréseket mutat. (Például az öv itt aranyszínű, az eredetinél azonban a festmény alapján következtethetünk arra, hogy kékes-zöldes irizáló volt, valamint nem szorult ennyire kicsit hanyagul a hasra, hanem elegánsan fedte fel enyhén a köldök vonalát. Az öv háromszög alakú, fenékre futó része sem volt ennyire csapott, hanem inkább a testre idomult. A felsőrész színe sem stimmel.)

 

Ruhaszellemek a rokokó végéről

Véletlenül rábukkantam néhány ma már kísértetiesnek tűnő XVIII. és kora XIX. századi ruhát és babákat ábrázoló fényképre, amelyet elvileg egy George Brayton nevű úriember készített. Úgy több érdekességet nem tudtam meg róluk, bár bevallom nem is annyira az információ jellegük fogott meg, hanem az a tény, hogy ezeket a képeket közel száz éve készíthették olyan ruhákról, amelyektől minket legalább kétszáz év választ el.

Ezt a fotógyűjteményt az időbeliségben úgy képzeltem el, mint egy szigetet, amely középen áll a romlás állapotának megmutatásában a mi XXI. századunk és az eredeti XVIII. századi ruhák között.

Ezek a javarészt XVIII. öltözékek, textilek, ha ma léteznek is, valószínűleg már nincsenek abban az állapotban, ahogy a róluk készült XIX. századi képek bemutatják őket. A fénykép szerencsére megőrizte vizualitásuk lenyomatát. Egy újabb furcsa hasonlattal élve léket tudott ütni az időbe, a még új és a már teljesen elhalt forma között.

Van valami hátborzongató csak a viselt ruhadarabokat bemutató képekben, főleg, ha azok ennyire régiek. Az elidegenítő hatást pedig csak tovább fokozza a levetett, néha bábukra húzott ruhákból hiányzó ember.

 

1810-re datált, de a fazonja és színe alapján évtizedekkel korábbi - 1780 vagy 1790? körüli - női öltözék zöld selyem felső szoknyával és rózsaszín alsószoknyával, a Silsbee család hagyatékából

 

Botrányos szívkirálynő jelmez 1857-ből - Virginia viktoriánus "mellet villantott"

Valentin-nap alkalmából valahogy eszembe jutott ismét a magát a világ legszebb nőjének gondoló Castiglione - Virginiai Oldoini - grófnő, aki valójában a szelfizést és az l'art pour l'art kosztümös és a lábkilógatós meztelen modellkedést már a XIX. század végére művészi tökélyre fejlesztette.

Ő 1857 február 17-én egy jelmezbálon már akkor is botrányosnak számító tettel, melleit "villantva", egy szívkirálynő öltözékben hozta a nagyérdeműek tudomására, hogy ő III. Napóleon francia császár szeretője.

A ruha dekoltázsa állítólag majdhogynem teljesen láttatni engedte kebleit. Persze erről a képről nem tudhatjuk meg, hogy a pletykák igazak voltak-e, és mennyi is vált láthatóvá azon a hírhedt bálon Virginia melleiből, de állítólag ennek és az a nem titkolt udvarban betöltött pozíciója kapcsán - a szintén korabeli divatikon - Eugénia francia császárné megjegyezte, hogy "a szívet egy kicsit alacsonyan hordta" Virginia.

 

Pierre Louis Pierson portréja Virginia Oldoiniról a szívkirálynő ruhában, amelyet Aquilin Schad festő színezett kézzel