Így színezd ki a régi családi fotókat pár perc alatt!

A fekete-fehér fényképek színezése régi műfaj, nagyjából majdnem az első dagerrotípiákkal egyidős. A színezés azonban a deep learningnek köszönhetően olyan szintet lép lassan, ami felülírhatja a kézi (vagy digitálisan emberi) színezés módszereit. Az egyik ilyen eszköz jelenleg a DeOldify, amellyel már bevallom tavaly is összefutottam blogbejegyzésekben, de nem tudatosult bennem, hogy mit is jelent, meg hogy én egyszerű felhasználóként is alkalmazhatom a fekete-fehér fényképeimre.

Majd február elején a MyHeritage is átvette automatikus rendereléssel. Ott sajnos a 15. színezést már nem engedte meg, és zavart az is, hogy a képek felbontását lerontja, így egy másik változatot kerestem.

Josiah Johnson Hawes dagerrotípiája 1850 körül (forrás: Wikimedia)

 

Fotós időkapu az 1840-es évekbe

  Ahogy a Cofidis-gyerek mondja... "Tessék jönni" Száznyolcvan-százhetven esztendő időszakadékának átugrása következik.

 Az 1840-es évek világába csakis a korabeli fényképek alapján nyerhetünk bepillantást. Ez a fotográfia második évtizede - ha leszámítjuk a húszas évek végének Niépce-féle próbálkozásait -, amelyben az eljárások még mindig gyerekcipőben jártak. 

 A női és férfi öltözködés történetének forrásai még mindig inkább a korabeli leírások és ábrázolások vagy szabásminták. Ugyanakkor nem elfelejtendő a fényképezés művészete, ami a legobjektívebben hozza közelebb hozzád ezt az időszakot. Igaz fekete-fehéren, de a szemedbe nézve, szinte megszólítva régen halott emberek által, akik szinte csak ennyi nyomot hagytak maguk után...

William Henry Fox Talbot. A korszak egyik nagy fotós úttörője fényképezte a fentebb látható fotográfiát, ami hiába kellő líraisággal megáldott, annyira nem ismert képe, hogy még a Google-kereső sem tud vele mit kezdeni. Egyébként az online The William Henry Fox Talbot Catalogue Raisonné-ban fellelhető, amit minden dilettáns régi fotómániásnak csak ajánlani tudok. Szerintem ez Talbot egyik legszebb alkotása, a maga homályosságával, a hölgy lesütött szemével, az arc köré tudatosan nem biztos, hogy odakomponált hajpánttal és persze a sejtelmes Mona Lisa-szerű mosollyal.

Ruhaszellemek a rokokó végéről

Véletlenül rábukkantam néhány ma már kísértetiesnek tűnő XVIII. és kora XIX. századi ruhát és babákat ábrázoló fényképre, amelyet elvileg egy George Brayton nevű úriember készített. Úgy több érdekességet nem tudtam meg róluk, bár bevallom nem is annyira az információ jellegük fogott meg, hanem az a tény, hogy ezeket a képeket közel száz éve készíthették olyan ruhákról, amelyektől minket legalább kétszáz év választ el.

Ezt a fotógyűjteményt az időbeliségben úgy képzeltem el, mint egy szigetet, amely középen áll a romlás állapotának megmutatásában a mi XXI. századunk és az eredeti XVIII. századi ruhák között.

Ezek a javarészt XVIII. öltözékek, textilek, ha ma léteznek is, valószínűleg már nincsenek abban az állapotban, ahogy a róluk készült XIX. századi képek bemutatják őket. A fénykép szerencsére megőrizte vizualitásuk lenyomatát. Egy újabb furcsa hasonlattal élve léket tudott ütni az időbe, a még új és a már teljesen elhalt forma között.

Van valami hátborzongató csak a viselt ruhadarabokat bemutató képekben, főleg, ha azok ennyire régiek. Az elidegenítő hatást pedig csak tovább fokozza a levetett, néha bábukra húzott ruhákból hiányzó ember.

 

1810-re datált, de a fazonja és színe alapján évtizedekkel korábbi - 1780 vagy 1790? körüli - női öltözék zöld selyem felső szoknyával és rózsaszín alsószoknyával, a Silsbee család hagyatékából