Hajdanvolt orientális táncosnők jelmezei III. - Ruth St. Denis: A tisztaság ruhája

Ebben a sorozatban ez az utolsó bejegyzés, amely Ruth St. Denis jelmezeivel foglalkozik. A táncosnőnek természetesen ezeken kívül is voltak nagyszerű és emlékezetes fellépőruhái. Ilyen például a Theodora, amelyet bizánci hatású díszítésekkel raktak tele. Theodóra császárné története azért is inspirálhatta Ruth St. Denist, mivel a történelmi figura maga is táncosnőként kezdte "karrierjét". Izgalmas a megjelenése a férjével bemutatott Sziámi Balettban, ahol csúcsos süveget visel.

Próbáltam utánajárni, hogy Ruth öltözékeit mégis ki tervezte és készítette, de erre vonatkozóan csak egy helyen találtam információt, a New World Encyclopedia szócikkében, konkrétan azt, hogy a fellépő ruháit maga a táncosnő tervezte (a kivitelezésben is részes lehetett vagy teljesen vagy részben, ebben ahogy a táncosnők között szokás, egy ismerős varrónőt is alkalmazhatott). Ha ez így volt, akkor Ruth St. Denis korának egyik jelentős táncruha tervezőjének is mondható, hiszen minden előadásához újabb és újabb a maga korában kiemelkedően színvonalasnak számító öltözékeket talált ki.

Ruth St. Denis Theodora

 

Ruth St. Denis Sziámi balett

  

A harmadik bemutatandó ruha ebben a blogban most mégis a Kuan Yinhez tartozó öltözékek lesz. A figurát 1916-ban formázta meg először Ruth St. Denis.

Kuan Yin vagy másnéven Guan Jin a kegyelem közvetítésének megtestesítője. Kínában, Vietnámban és Japánban tisztelik az istent női alakban. Nevének a jelentése "aki észleli a világ hangját".

Kuan Yinnek rendkívül sok aspektusa van. Többek között: Kegyelem, tisztaság, békesség, erő, szeretet, áldás, odaadás, béke, derű, biztonság, tudatosság, védelem, hit. Ezért nemcsak kegyelemért, hanem sok egyéb segítségért is szoktak hozzáfordulni. forrás: spiritualis-tanitasok.hu

Kuan Yinhez két öltözék is készült. (Az számomra még nem tiszta, hogy ezek két különböző előadáshoz vagy ugyanahhoz tartoztak-e.) Az első nagyban emlékeztet a hindu Radhára. Jellemző eltérés a süvegszerű díszes fejfedő, a hozzá tartozó kerek fülbevalószerű lógókkal. A fémes színű fátyol leemelhető a fejfedőről. A dominancia a függőkkel kirakott szoknyán, a hatalmas nyakbavalón és a leomló fátylon van. A mellet egy bőrszínű dressz takarja, amely a későbbi előadásain is feltűnik, amely a felületes nézővel azt hiteti el, hogy a táncoson talán nincs is felsőrész, mindez oda vezetett, hogy az egyik előadást reklámozó képeslapot úgy retusálták ki, mintha Ruth St. Denisnek nem is lenne melle.

Ruth St. Denis mint Kuan Yin

 


Ez az a jelmez, amely egy híresebb poszterre is felkerült, amelyen a táncosnő egy Kuan Yin szoborként jelenik meg, amely már már Szűz Mária hatású a kékes háttérrel és a glóriákkal.


A szoborszerűség a színpadkép részét is képezte:


A másik jelmez a Fehér jáde "White Jade" előadáshoz készült. Ez sokkal inkább kifejezte az istennő attribútumait. A fehér szín domináns. A fátyol is hófehér, amely a fejről indulva a testre omlik hátul. Funkciója is volt, mivel a mozgás részét képezte. A lótuszvirág színe a fenti halványkékkel szemben (a poszteren látható). A fejfedő ugyanolyan, mint a fent bemutatott öltözéknél.



Érdekesség, hogy ezt a ruhát Ruth St. Denis idős kori fellépő korszakában is viselte. Természetesen fényképek is születtek erről:




Maga a Kuan Yin tánchoz tartozó egyik koreográfiai részt Livia Vanaver elevenített fel. Nem tudom, hogy mennyire pontos, de érdekességként ez alább megtekinthető:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése