2006-ban, amikor először voltam a váci múmiákat bemutató Magyar Természettudományi Múzeum tárlatán, már akkor érdekesnek és inspirálónak találtam a holtakon látott öltözékeket. Ha jól emlékszem, márpedig szerintem jól, akkor a testek még az eredeti ruhájukat viselték. Igazából csak most értettem meg annak a jelentőségét, hogy miért is volt ez akkor számomra több annál, minthogy egyszerűen csak holtakat és ruhákat látok.
A Gépes képes krónika című könyvben találkoztam először az elektromosság allegóriája ábrázolással, ami valahogy megfogott, mert az akkori kor egyik technikai újítását tette mítosszá. Kellett ez a XIX. századiaknak ahhoz, hogy feldolgozzák azt a hirtelen változást, ami szinte rájuk zuhant az ipari forradalom végső szakaszában a rendkívüli mennyiségű találmány és szabadalom miatt, melyek mind alaposan belenyúltak a hétköznapok nyugalmába.
Az elektromosság allegóriája Kandler festménye nyomán készült metszeten
Az előző orientalista bejegyzésekhez részben kötődik a Tulle bi telli, mint az egyik legdrágább orientális ruha és kiegészítő anyag. Annyira nem nagyon ismert, hogy még a Wikipediának is csak angol szócikke létezik a textilről. Egy más elnevezés alapján, ami nem más - mint az assuit az egyiptomi Aszjút városa nyomán - már többször találkozhatunk vele, főleg az amerikai törzsi hastánc stílus öltözékek alapanyagaként.
A tulli bi telli elnevezéséből ismerős lehet a "tulli" szócska, mely nem véletlen, hiszen ebből ered a tüll anyagnevünk is.
Magyarra én most az angol assuit nyomán aszjúti szövetnek fogom lefordítani, mert ez áll a legközelebb az igazsághoz. Az aszjúti szövet alapanyaga tüllszerű lenvászon vagy pamutvászon, amelybe igazi vékony és könnyű fémszálakat (a legelőkelőbb a 14 karátos arany, de réz, ezüst, sárgaréz) fűznek és illesztenek bele.
aszjúti szövetruha részlete a XX. század elejéről
Ebben a sorozatban ez az utolsó bejegyzés, amely Ruth St. Denis jelmezeivel foglalkozik. A táncosnőnek természetesen ezeken kívül is voltak nagyszerű és emlékezetes fellépőruhái. Ilyen például a Theodora, amelyet bizánci hatású díszítésekkel raktak tele. Theodóra császárné története azért is inspirálhatta Ruth St. Denist, mivel a történelmi figura maga is táncosnőként kezdte "karrierjét". Izgalmas a megjelenése a férjével bemutatott Sziámi Balettban, ahol csúcsos süveget visel.
Próbáltam utánajárni, hogy Ruth öltözékeit mégis ki tervezte és készítette, de erre vonatkozóan csak egy helyen találtam információt, a New World Encyclopedia szócikkében, konkrétan azt, hogy a fellépő ruháit maga a táncosnő tervezte (a kivitelezésben is részes lehetett vagy teljesen vagy részben, ebben ahogy a táncosnők között szokás, egy ismerős varrónőt is alkalmazhatott). Ha ez így volt, akkor Ruth St. Denis korának egyik jelentős táncruha tervezőjének is mondható, hiszen minden előadásához újabb és újabb a maga korában kiemelkedően színvonalasnak számító öltözékeket talált ki.
Ruth St. Denis Theodora
Nem is olyan régen írtam már egy pávás ruháról. Akkor Ruth St. Denis pávás fellépőruháját elemeztem ki. Akkor említettem, hogy a szecesszió idejében nagyon népszerűek voltak a flora és fauna motívumok. Kígyók, bogarak, pókok, indás szárak, kacskaringós levelek, egzotikus virágok és na persze a páva tolla is kedvelt minta alapnak számított. A páva népszerűségét a korabeli orientalizmus is növelte. A páva az indiai kultúrkörben egy fontos szimbólum
"Indiában az életfa mellett ábrázolva a bőség, a termékenység és a halhatatlan lélek szimbóluma. A hindu mitológiában Májához, Káma szerelemistenhez, Káttikéja hadistenhez és Szaraszvatihoz, a bölcsesség, a zene és a költészet istennőjéhez társították. " forrás: Szimbólumtár
Nem véletlen, hogy Lady Mary Curzont indiai India alkirálynéjaként VII. Eduárd indiai császárrá koronázásának tiszteletére viselt ruhája 1903-ban egy extravagáns pávás ruha volt.
Egy ideje Pinteresten gyűjtögetek olyan ékszerekről képeket, amelyeket úgy ha meglátnék egyenként nem biztos, hogy hirtelen tudnám helyben és időben elhelyezni. Olyanokat is találok, amelyek régiek ugyanakkor modernül hatnak, és biztos vagyok benne, hogy számos mai tervezőt megihlettek. Aztán létezik ezeknek a kiegészítőknek egy olyan típusa is, amelyen egyszerűen csak megdöbbenek, hogy "jé a teremburáját, hát ilyen is van". Ezekből hoztam párat, hogy ne csak magamban hüledezzek.
Egy aukciós albumból származik ez a medál. 1900-ból származik, de valójában bármelyik mai fantasy ékszergyártót megihlethet eleve a sárkánytéma miatt. A szecesszió jellegzetes formavilága azonosítható rajta. A valós értéke 15 ezer euró. forrás: aguttes.auction.fr
Egy bejegyzéssel korábban már írtam részletesebben Ruth St. Denis munkásságáról és egy másik jelmezéről a Radháról. Ezúttal a The Legend of Peacock 'A páva legendája' című produkciójához készült pávás jelmezt fogom bemutatni. Amelynek keletkezési ideje 1914-re tehető.
A pávás tánc koreográfiát ebben a Livia Vanaver által előadott rekonstrukciós táncban próbálták megidézni. Az eredeti ruha a táncrekonstrukcióban használtnál azért jelentős eltéréseket mutat. (Például az öv itt aranyszínű, az eredetinél azonban a festmény alapján következtethetünk arra, hogy kékes-zöldes irizáló volt, valamint nem szorult ennyire kicsit hanyagul a hasra, hanem elegánsan fedte fel enyhén a köldök vonalát. Az öv háromszög alakú, fenékre futó része sem volt ennyire csapott, hanem inkább a testre idomult. A felsőrész színe sem stimmel.)
Véletlenül rábukkantam néhány ma már kísértetiesnek tűnő XVIII. és kora XIX. századi ruhát és babákat ábrázoló fényképre, amelyet elvileg egy George Brayton nevű úriember készített. Úgy több érdekességet nem tudtam meg róluk, bár bevallom nem is annyira az információ jellegük fogott meg, hanem az a tény, hogy ezeket a képeket közel száz éve készíthették olyan ruhákról, amelyektől minket legalább kétszáz év választ el.
Ezt a fotógyűjteményt az időbeliségben úgy képzeltem el, mint egy szigetet, amely középen áll a romlás állapotának megmutatásában a mi XXI. századunk és az eredeti XVIII. századi ruhák között.
Ezek a javarészt XVIII. öltözékek, textilek, ha ma léteznek is, valószínűleg már nincsenek abban az állapotban, ahogy a róluk készült XIX. századi képek bemutatják őket. A fénykép szerencsére megőrizte vizualitásuk lenyomatát. Egy újabb furcsa hasonlattal élve léket tudott ütni az időbe, a még új és a már teljesen elhalt forma között.
Van valami hátborzongató csak a viselt ruhadarabokat bemutató képekben, főleg, ha azok ennyire régiek. Az elidegenítő hatást pedig csak tovább fokozza a levetett, néha bábukra húzott ruhákból hiányzó ember.
1810-re datált, de a fazonja és színe alapján évtizedekkel korábbi - 1780 vagy 1790? körüli - női öltözék zöld selyem felső szoknyával és rózsaszín alsószoknyával, a Silsbee család hagyatékából
Egy ideje tervezek egy bejegyzést a múlt századforduló híres orientalista koreográfiákat is bemutató táncosainak kosztümjeiről. Nagyon-nagyon sok mindent néztem át, olvasgattam, és arra jutottam, hogy ez a sok információ nem fér be egy bejegyzésbe. Ezután arra gondoltam, hogy jó, akkor egy-egy táncosnak egy-egy írást szentelek sok-sok képpel. Azonban már a legelső anyagnál megakadtam, mivel annyi mindent megmutatnék, hogy az egyetlen bejegyzésbe szintén sok lenne. Így egyelőre elkezdem az ismertetést egy bizonyos táncosnő egy-egy híres produkciójához tartozó jelmezének bemutatásával.
