Mert minden nő lehet istennő

A blogon az előző bejegyzésben megismert Claire McCardell nem csak a leghétköznapibb ruhára hozott megoldást, hanem az 1940-re évekbe újragondolta a történelmi alap ruhafazonokat, és létrehozta a mindennapi nő "istennő ruháját". 

Ez volt az úgynevezett monastic ruhatípus, amely azóta is vissza-visszatér, és amit leginkább ókori peplosz, a középkori alsóruházat és némileg a Fortuny-féle Delphos-ruha modern kori kombinációja.

1940-es évekbeli újsághirdetés, melyben a modell McCardell monastic ruhájának egyik változatát.

A monastic ruha szabásmintájának csomagolása

A monastic szó furcsán csenghet erre a ruhatípusra, de ha szerzetesek csuháinak egyszerűségére gondolunk, akkor illik rá. Főleg, ha megnézzük az egyik tipikusabb, hosszúujjas monastic ruhát 1949-ből, ami egyértelműen a szerzetesek öltözékére emlékeztet.

Monastic ruha 1949. forrás: MET

Persze aztán, ha kicsit más szögből, más színben, máshogyan megnézzük a szerzetesek azért bizony nem emelték ki a domborulataikat (mármint remélhetőleg legtöbbször nem). Így pedig kapunk egy olyan ruhadarabot, amit ma már fanatasy-hatásúnak neveznénk:

Monastic ruha 1949-ből. forrás: LACMA

Rayon monastic ruha 1950-ből.

Anyaga olcsóbb pliszírozott - tehát a ráncaiban előre vasalt - dzsörzé, ami miatt azért olcsóbban előállíthatóbb, mint a Fortuny drága, plísszírozott selymeiből készült Delphos. 

Natasha Rambova 1924-ben Fortuny Delphos-ruhában

A Delphos-ruha még szinte rejtette a női idomokat, sokaknak nem igazán állt jól, illetve ha teljesen objektíven akarunk fogalmazni, a Delphos nem a homokóra fazont emelte ki, hanem a húszas évek téglalap ideáljához illeszkedett.

Claire McCardell a Delphost egy kicsit átrendezve, egyszerűbb anyagokat használva 1939-ben már kész is volt egy gyapjúselyem estélyivel:

A monastic ruha előzménye 1939.  forrás: MET

A monastic dress a Delphos-ruhával szemben kipakolja, hogy tessék megnézni, minden nőt lehet imádni a nőiessége miatt, s minden nő lehet istennő a maga módján, ráadásul kényelmesen. Ezt a ruhát ma is ugyanúgy fel lehetne venni, ahogy az 1950-es évek Amerikájában. (Magyarországon általánosságba véve egy ilyen ruha akkoriban még mindig csak álom lehetett.)

Nyári, spagetti pántos monastic ruha, nájlonból, előlről és hátulról. 1950. forrás: FIT

Ugyan nem a monastic ruha, de érdekes megnézni, hogy mennyire kísérletezett McCardell a történelmi fazonokkal. Az alábbi ruhadarabok egyértelműen empír/ampír hatásúak:

Claire McCardell ruhamodell 1946-ból. forrás: MET

Claire McCardell ruhamodell 1946-ból. forrás: MET

És annyit beszéltem róla, hogy álljon itt egy kép a tervezőről, aki itt saját maga modellje (nem is talált volna szerintem jobb modellt hozzá, mert legbelül mindenki saját magának a legjobb modellje):

Claire McCardell popover ruhája

Az 1940-es évek valóban hordható (nem csak high fashion) ruhákat adó tervezője volt Claire McCardell. Nyolcvan év távlatából nézve is vissza-visszatérő örök darabokat teremtett. 

Pamutselyem McCardell-ruha 1955-ből, ráncolt szoknyával. (forrás: MET)

Ilyen volt az úgynevezett popover ruha, amelynek különlegessége az egyszerűségében rejlő nagyszerűsége, azaz a funkcionalitása. (A háborús időkben kiemelt szerephez jutott a könnyű viselhetőség, egyszerűség és az egy spórolás, aminek egyetlen ruha többféle funkcióban történő használata tökéletesen megfelelt.) 

Kifordítható ruha a Titanic korából

Az 1910-es években lett igazán hangsúlyos Magyarországon is a női ruha megreformálása a szabók/tervezők által. Egy Reich Szidónia nevű szabónő - akiről csak annyit találtam összességében, hogy Budapesten élt az I. világháború előtt - egy igen ötletes és egyszer női öltözéket alkotott és szabadalmaztatott 1913-ban: egy kifordítható teljes ruhát:

A szabadalmi leírás szerint:

"Jelen találmány tárgya oly női ruha, amely mindkét oldalán használható és amelynek alkalmazásánál elérjük azt a célt, hogy utazásoknál, hivatalokban és egyéb helyekre nem szükséges két ruhát magunkkal vinni, hanem szükség esetén a ruhát egyszerűen kifordítva alkalmazzuk.

A találmány lényegében nem egyéb, mint mindkét oldalán más színű anyagból, avagy két különböző szövetből stb. készített ruha, amely az összeillesztési helyen mindkét oldalon egyenlő gombozással és gomblyukakkal van ellátva és ezáltal mindkét oldalon egyenletesn gombolható, illetve használható."

(forrás: SZTNH 58822 szabadalmi ügyszámú szabadalmi leírás 1913.)

A felső képen a Fig1 jelöléssel a ruha még nem kifordított, a Fig2 jelöléssel a ruha már kifordított teljes nézete látható, részben metszetben. Alább a szoknya szintén hasonlóan:

Mindebből persze levonhatnánk a következtetést, hogy a századforduló hölgyei milyen lusták lehettek, hogy kétszer vették fel ugyanazt a főruhát, de muszáj megállapítanom a saját múltidézős tapasztalatommal, hogy akkoriban az utazásnál a ruhák a bőröndökben legalább kétszer, ha nem háromszor akkora terjedelmet tettek ki, mint manapság. Ezzel az öltözékkel egy teljes ruhát meg tudtak spórolni. Ráadásul ezek alá a ruhák alá még került egyéb aláöltözés is, legalább egy alsó ingecske és fűző, de sokszor még egy blúz is, na meg persze legalább egy réteg alsószoknya, és természetesen harisnya is, ami miatt a külső ruházatra az izzadás nem úgy hatott - persze ne kánikulára gondoljunk - ahogy napjainkban. Tehát a külső fő ruházat nem lett egy nap alatt már viselhetetlenül összeizzadt, nem kellett egy viselés után azonnal kimosni. (Hozzátenném, akkor is létezett a deozodorálás.) Mindehhez hozzátartozik, hogy egy ilyen ruha egy olyan hölgynek, aki spórolni akart egy gazdaságos megoldást is jelentett.

Sajnos semmi adat nincs arról, hogy az öltözéket el is készítették, gyártották és árulták volna. 

Feltételezem, hogy Reich Szidónia ügyfelei között, volt, akinek azért bele tartozott a ruhatárába. Sajnos a szabadalmi leíráshoz szabásminta nem tartozott.

Korabeli kifordítható ruhadarabot szabásmintával egyébként az American Duchess oldalán találtam. Ez egy kabátka, ami egyébként ma is simán hordható:

https://blog.americanduchess.com/2020/04/adcapecult-free-1910s-cape-pdf-pattern.html

Ha valaki elkészítené, akkor lelkesen várom a képeket! Azt is, ha valaki talált más kifordítható ruha szabadalmat ebből az időből!

Egy rokokó, svéd ruha nyomában

A Pinterestnek és nekem is hamar a kedvencemmé vált egy különleges svéd, lazacrózsaszín, rokokó atlasz selyem ruha, aminek a jellegzetessége, hogy az övcsatok vagy övdíszek egyben képek is. 

A ruha összeállítást 1989-ben rakták össze egy Párizs-Stockholm kiállításhoz, egy csíkos, fehér alapra került rá a felsőruházat, ami alapvetően egy robe a'la turque.

A rózsaszín, svéd ruha az 1780-as évekből. forrás: DigitaltMuseum, Nordiska Museet, Europeana / Swedish Open Cultural Heritage 

Az év, amikor a divat szinte csak képzelet maradt - 1915

Mivel 2020-ban és 2021-ben olyan éveket élünk, amikor a divat sem úgy működik, ahogy a korábbi esztendőkben, ezért úgy gondoltam, előveszek egy évet a történelemből, amikor szintén a történelmi események teljesen elsodorták a divatozás iránti igényt. 

1915-ös divatkép a Pictorial Review-ból

Ezzel nem azt mondom, hogy a divat ekkor nem létezett, vagy divattervezők nem hoztak létre olyan ruhákat, ami éppen az akkori formai és díszítési evolúció kielégítette, hanem egyszerűen az emberek nem tudták megengedni maguknak, még néha a szűk, elit réteg sem, hogy ezzel foglalkozzon. Ilyen év volt az 1915-ös esztendő is.

Illattippek Viktória királynő budoárjából

Viktória királynő egy olyan történelmi személy volt, akiről nem biztos, hogy azt gondolnám elsőre, hogy a korabeliek egy parfümöt is elneveztek. Napjainkban elsősorban nem történelmi divatikonként tartjuk számon, talán szigorúsága, erkölcsössége és a konzervatív családképe miatt, amit sehogy sem tudunk a divat változatosságához kötni. Pedig Viktória királynő és a divat témakör tartogat meglepetéseket.

Edmund Thomas Parris festménye alapján készült másolat a fiatal Viktória királynőről 1839-ben. (forrás: artuk.org)

Magyar reformfűzők az 1910-es években

Létezik egy tévhit, ami szerint az 1920-as évekre a nők teljesen levetették a fűzőt, és semmilyen szorítós alsóneműt nem hordtak onnantól kezdve. Azonban ez a kijelentés eléggé elnagyolt és nem állja meg a helyét. A fűző egyszerűen csak átalakult az 1910-es években. Mindennek igen sok oka volt, kezdve a női emancipációtól, az egészségügyi motivációkon át, az évtized végén az I. háború - majd a spanyolnátha járvány - okozta globális anyaghiányig és öltözködési egyszerűsödésig.

Az 1910-es évek fűzőevolúcióját a racionalizáció és a kényelem irányába való eltolódás határozta meg. Mindezek eredményezték, hogy megjelentek nálunk is a piacon olyan fűzőtípusok, amelyek még az 1890-es években elképzelhetetlenek voltak. 

Grácia fűző reklámja. forrás: Az Újság 1910.

Kis, rokokó mosoda

A régiek mosási kultúrájáról egy elég sztereotipikus kép él az emberek elméjében. Asszonyok, akik kimennek a helyi patakhoz, folyóhoz mosni a tekenőjükkel, aztán szappannal dörzsölgetik a kelmét, majd ott azonnal ki is rázzák, aztán valahol majd teregetnek, és közben valami pásztorálszerű jelenet is lezajlik a háttérben, vagy jön egy gyermek, mint a kis József Attila, hogy a mosóasszonyok ne menjenek a padlásra...

Egy idealizált, 18. századi cseléd mosás közben. forrás: British Museum

Csigapomádétól a büdöskő-balzsamig: bizarr hajápolási szokások 1830-ból

Ha a 19. századi hajápolásról csakis angol nyelvű, korabeli forrásokat olvas az ember, akkor egészen az lehet a véleménye, hogy itt-ott azért eltért a maitól, de azért nagy vonalakban emlékeztetett jelen hajápolási szokásainkra a korabeli gyakorlat. 

Azonban egy németből fordított forrás elgondolkodtatott és arra enged következtetni, hogy nagyobbak lehettek az eltérések az európai szokások között, mint ahogy azt eddig feltételeztem.

Női fodrász az 1830-as években. forrás: Wellcome Collection

Az említett könyv Georg Wilhelm Jahn által írt, 1829-ből származó munka, ami olvasható magyarul is - (megjelent: 1829, Kassa) -  a Google Books jóvoltából.

Kakaóvajas hajkrém 1893-ból

Ha a kakaóvajra gondolunk, azonnal a csokoládé jut eszünkbe, pedig a kakaóvajat a mai napig előszeretettel használják kozmetikai összetevőnek. 

Hajápolószert reklámozó újsághirdetés az 1890-es évekből (forrás: BnF)

Jómagam akkor találtam rá a kakaóvajra, amikor először próbáltam hennázni a hajamat, és a kakaóvaj a henna savas illatát megfelelőképpen letompította, miközben nem rontott a henna vörösítő hatásán.

Kakaóvaj (forrás: pixabay)

A kakaóvaj hajra gyakorolt jótékony hatását a viktoriánusok is ismerték. Egy házilag is elkészíthető kakaóvajas hajápoló krém volt az a Cacao Creme (magyarul 'Kakaó krém'), aminek a receptjét The Era Formulary. 5000 formulas for Druggist című könyvben találtam. A receptet a könyv kiadásának megfelelően 1893-ra datálom, bár valószínűleg annál régebbi.

Egyszerű és nagyszerű 1900-ból - a szalagalapú fűző diadala

Az egyik legérdekesebb fűzőfazon pont abban az időszakban alakult ki, amikor az utolsó, igazi fénykorát élte ez az alsónemű. Ez a fűzőtípus a szalagfűző, az időszak pedig a múlt század fordulója, ahol a hölgyek a lehető legkarcsúbb derékkörméretről álmodtak.

Warner's, amerikai, esküvői szalagfűző az 1900-as évekből, acél merevítőkkel. (forrás: MET) 

A szalagfűzőt nagyon egyszerű leírni szavakkal is. Ugyanis nem másról van szó, mint egy olyan ruhadarabról, ahol a fűzőmerevítéseket egymáshoz szalagokkal rögzítették vízszintesen. A szalagfűzőknek tehát nincsenek külön szabott textilrészeinek, aminek a hagyománya évszázados tradícióval öröklődött a 20. század elejére.

A hadiszappantól az iszákosság gyógyitaláig - furcsa receptek régről

A régi háztartási és étkezési receptek böngészése közben az ember beleütközik néhány egészen különleges darabba, amit nem igazán tud hová sorolni. Ezek a receptek általában a meglepően ötletestől és hasznostól, az átlagosan alkalmazhatón át az egészen bizarrig hatnak a mai olvasó számára. 

amerikai szappanreklám 1910-ből (Thom's Castile Soap)

Elsőként álljon itt a címben említett hadiszappan, melynek hozzávalója hamuzsír, agyag és oltott mész. A recept szerint ezt használták már a napóleoni háborúkban is:

Avasi, empír ruha - amatőr rekonstrukció

Korábban elég hosszan írtam az avasi, empír ruháról. Ennek az újragondolt változatát próbáltam elkészíteni, mert nagyon tetszik a ruha díszítése, és nem mellesleg a szülővárosomhoz kötődik, és felvillanyozott az a tudat, hogy elképzeltem, hogy valami ilyesmi ruhát hordhattak az itt élő nők 1815 körül.

Azt előre leszögezem, hogy a ruha teljes mértékben saját célra készült. Emiatt az eredetihez képest mérten a ruha arányai is megváltoztak, ami annyit jelent, hogy egy kicsit magasabb - főleg a szoknyarészen - és sudárabb lett az eredetihez képest.

Az én végeredményem ilyen lett:

A szerencse illata - a Kananga Water

Az antik illatok egyik legfurcsábbika az úgynevezett Kananga Water nevű kreáció, amely közeli rokona a másik, amerikai nagy kedvencnek a Florida Waternek. A Kananga Water alapja a Cananga odorata nevű növény olaja, amit mi ylang-ylang olajként ismerünk, és amelynek a természetes élőhelye a Fülöp-szigeteken, Malajziában és Indonéziában fellelhető. 

A származási helyszínét kicsit lazán véve, a francia Rigaud cég alkotta meg az illatkreációt - mint japán illatot - 1869-ben. Eredeti neve Eau de Kananga volt, utalva az ylang ylang latin nevére. Az ylang ylang esszenciáját egyébként a cég feje, Jean Paul Rigaud fejlesztette ki, akkoriban a beceneve az illatnak a "virágok virága" volt (nem, Rigaud biztosan nem ismerte az Ómagyar Mária-Siralmat).

A Kananga Water reklámplakátja 1897-ből. Litográfia (forrás: europeana.eu, BNF)

A "halott menyasszony" divattörténeti szemmel

Mexikóban, Chihuahua-ban a La Popular menyasszonyi ruhaszalon kirakatában áll egy kirakati baba, amelyről egy különös legenda szól. Állítólag a menyasszonyi ruha alatt rejlő hölgy, nem csak egy próbababa, hanem egy mumifikált test. Egyesek úgy gondolják, hogy a baba szeme követi a nézelődőket, valamint az éjszaka folyamán a test még mozog is (erről még videók is találhatók a Youtube-on.)

A La Pascualita arca napjainkban (forrás: cultura colectiva)

A babát 1930. március 25-én állította először a kirakatba, a bolt tulajdonosa Pascuala Esparza, és a kirakat előtt sétálók hamar pletykálni kezdték, hogy a próbababa - amit elvileg Párizsból hozattak, majd Mexikóvárosban értékesítettek Esparzának - nagyon hasonlít a tulajdonos korábban, tragikusan fiatalon elhunyt lányára, máshol feleségének húgára -, aki közvetlenül esküvője előtt vesztette életét pókcsípés vagy skorpiócsípés miatt mérgezéstől. Tehát elég hamar szárnyra kelt az az elképzelés, hogy a baba valójában a lány hihetetlenül jól konzervált teste, menyasszonyi ruhába öltöztetve.

Illatos ecet, Vinaigre de Toilette házilag

A Vinaigre de Toilette - magyarul illatos ecet - egy olyan régi kozmetikai folyadék, amit a mai értelemben nehezen lehet hova tenni. A Google-fordító sem tud vele mit kezdeni, és WC-ecetnek fordítja. A valóság inkább egy kozmetikai, illatosított ecet, amit szépségápolásra és higiéniai célokra használtak.

Fürdő előkészítés 1900 körül. Kép forrása: Bettmann Archive

Háztartási tippek az 1940-es évekből

Egy érdekes, már a II. világháború után, 1948-ban megjelent, a tokaji Kecskés István nyomda ajándékkiadványt mutatnék be, amire a testvérem lelt rá a nagyszüleim régi házában.

Kecskés István nyomdájáról annyit találtam a typhographia.oszk.hu oldalán, hogy összesen két évig működött a városban 1946 és 1948 között. (Utána államosították). Nyomdatechnikailag magas szinten felszerelt sajtóműhely volt.

Az avasi, empír ruha

A miskolci Avasról sok embernek csak az évtizedekkel ezelőtt épített tízemeletes lakótömbök jutnak eszébe, nekem a történelmi bor - amihez hasonlót azért szerencsére kóstolhattam pár éve -, a kilátóból elém táruló panoráma, az többféle építészeti korszakot magába ötvöző templom, - ahol csodálatos orgonakoncerteket hallhattam tiniként, - valamint a temető, amely egy 1930-as években aktív tollforgató szerint "úgy, ahogy van, maga egy kortörténelmi múzeum".

Emiatt is sokat olvasok, olvastam az Avasról, és olvasmányaim közben bukkantam rá Dobrossy István: A miskolci Avas című könyvében Bakó Ádámné, Az Avasi református templom 1941. évi ásatása során előkerült viseletek című írására. A tanulmányban több ruha vagy ruharészlet, kiegészítő képét is közlik, és engem egy olyan ruha fogott meg, amit sokan kissé jelentéktelennek tartanak, pedig nagyon érdekes és egy amatőrnek kihívást jelentő díszítést mutat.

Az avasi ruha fényképe. forrás: Dobrossy István szerk. A miskolci Avas, Miskolc, 1993. 173.

Ez az avasi, empír ruha, amelyről nekem gyanús, hogy restaurált változata még a 2000-es években ki volt állítva a Herman Ottó Múzeum várostörténeti tárlatán. Testvérem is úgy emlékszik, látta diákként élőben is, amikor művészdiákként a raktári helyiségekbe is beengedték őket protekcióval vázlatokat rajzolgatni.

A Koczka Julianna rejtély

A divat- és viselettörténetben néha akadnak megválaszolhatatlan titkok. Az egyik ilyen egy magyar ruhához kötődik, amelyet a 20. század közepén találtak Egerben a Szent Rozália-temetőkápolna kriptájának feltárásakor.

A ruha egy látszólag korai empír ruhának tűnő öltözék. Első ránézésre, a magyar viszonylatok között, legkorábban 1800-asra datálhatnánk. Csakhogy viselőjének neve és halálozásának évszáma fent maradt a koporsón, beazonosíthatóan, ami alapján ez a ruha Bató Ferencné Koczka Julianna halotti öltözéke, aki 1791-ben hunyt el, (bizonyíthatóan egy korabeli római katolikus anyakönyvi bejegyzés szerint).

Bató Ferencné Koczka Julianna ruhája, forrás: V. Ember Mária, Az egri Rozália-kápolna textiljei, In Folia archeologica 9, Budapest 1959. 16. tábla

 

V. Ember Mária 1959-ben írt egy tanulmányt a kápolna kriptájában talált textil-leletekről (V. Ember Mária, Az egri Rozália-kápolna textiljei, In Folia archeologica 9, Budapest 1959. 219-235.). Ebben említi az 5. koporsó leleteként. 

Ő így fogalmazza meg az "anakronisztikus rejtélyt":

Eddigi ismereteink szerint az empire szabású ruha hazánkban csak 1800 után kezdett divatos lenni. Ezt megelőzően még divatlapokban sem látható magasderekú (sic!), keskeny hátú ruha 1794-ig! Ha a koporsón levő évszám, valamint az egri egyház anyakönyve nem bizonyítaná a temetés idejét és ezzel a ruha készítésének idejét is, joggal tehetnénk ezt az időt akár kéthárom (sic!) évtizeddel későbbre. Mindenesetre érdekes, hogy az egri polgárasszony ruhája megelőzte az elkövetkező divatot. (Forrás: V. Ember Mária, Az egri Rozália-kápolna textiljei, In Folia archeologica 9, Budapest 1959. 222.)

Mutatok pár 1791-es nyugat-európai divatképet, hogy lássuk a problémát.

Len "szapulása" ampír módra

Még mielőtt bárki megijedne, hogy a mai szóhasználattal élve 'megszól, gyaláz' jelentéssel, mindenféle ronda szóval fogom illetni a lenanyagokat, a "szapul" szót itt a régi jelentésében a 'lúgoz, lúgos folyadékban ásztat' értelmében használom. Egész izgalmasnak találtam a címet, és a mai kattintásvadász címadási divathoz képest úgy érzem, ez nem számít olyan nagy átverésnek.

Szóval. Az ampír stíluskorszakban igen népszerűek voltak a vékonyabb textilek. Ez a kijelentés szinte közhelyszerű. Az egyik legősibb textilanyag a len használata elég népszerű volt ekkoriban mind a férfiak és nők körében, aminek egyik oka egyébként az európai lentermesztés terjedése is, mivel a napóleoni háborúk nyomán kialakult kontinenszárlat miatt nem igazán tudtak Európán kívülről származó ruhaanyagokat beszerezni. A modern lenipar is ekkor indult fejlődésnek. (forrás: Wikipedia) Ugyanakkor a len divatja nem tudta háttérbe szorítani a pamutmuszlint (ami nagyon távol áll attól, amit ma a méteráru boltokban muszlinként árulnak). Előfordult - főképp a brit ruháknál lehet ilyesmit látni -, hogy egyetlen női ruhában egyszerre alkalmazták a finom lenanyagokat és az utóbbi elképesztően lenge és áttetsző ugyanakkor nemes textilt.

Brit, ampír ruha 1810-ből, lenből és pamutból (forrás: MET)